A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Szigorú kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást - jelentette be vasárnap Alexander Schallenberg osztrák kancellár. Mintegy kétmillió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal - mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt - hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkozó zárlat egyelőre tíz napig marad érvényben - közölte Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón, hozzátéve, a cél az, hogy 30 százalékkal csökkentsék az emberek közötti kontaktust, illetve elérjék, hogy többen legyenek hajlandók beoltatni magukat.
Több politikus még a kormánypárton belül is kételkedik abban, hogy a gyakorlatban ki lehet kényszeríteni egy olyan zárlatot, amely csak a lakosság egy részére vonatkozik. A kancellár és a belügyminiszter viszont azt hangoztatta, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrizni fogja a korlátozások betartását. A zárlat megsértőit akár 1450 eurós (532 ezer forint) pénzbírsággal is sújthatják. A korlátozás iskolás gyerekekre nem vonatkozik.
A vasárnap bejelentett intézkedésektől az egyes tartományok annyiban eltérhetnek, hogy saját hatáskörben akár szigorúbb korlátozásokat is bevezethetnek. Ausztriában az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb csúcsokat döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton 13 ezer új esetet diagnosztizáltak.
Schallenberg elmondta, hogy "nehéz szívvel" hozták meg a döntést a részleges zárlatról. "A jelenlegi átoltottsági aránnyal beleragadunk egy ördögi körbe. A szégyenletesen alacsony oltakozási hajlandóság miatt erővel kell növelni az átoltottságot" - fogalmazott a kancellár. A hétnapos incidencia-mutató szerint százezer lakosra vetítve 814 az új fertőzöttek száma országosan, míg csak az oltatlanokra vetítve ez az érték meghaladja az 1700-at - jegyezte meg Schallenberg.
Ausztriában a lakosság nagyjából 65 százaléka van beoltva a koronavírus ellen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Eredetileg a kormány akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a 600-at. Ez a szám jelenleg 433, de a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok nem akartak tovább várni. Egyes egészségügyi szakértők teljes körű, az egész lakosságra kiterjedő kijárási korlátozást szorgalmaznak. Viszont a kormány vonakodik egy ilyen lépéstől, mert attól tart, az csökkentheti az emberek hajlandóságát arra, hogy felvegyék az oltást.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







