0 °C Budapest
Meglepő fordulat: ki nem találná az ember, hová utaznak a legtöbben télen vakációzni

Meglepő fordulat: ki nem találná az ember, hová utaznak a legtöbben télen vakációzni

2021. december 15. 18:01

Tavaly decemberben a globális utazások harmadával csökkentek 2019-hez képest, de idén azt itt  történő foglalások már a 2 évvel ezelőtti szint 92%-át érték el, és sok turista érkezik hazánkba is, Budapest az év utolsó hónapjában az 5. legnépszerűbb úti cél. Ami a Magyarországról érkező foglalásokat illeti, azok 6%-kal nőttek a két évvel ezelőttihez képest - derül ki a friss adatokból. Mi, magyarok évek óta Londonba utazunk legszívesebben, de idén Moszkva a legnépszerűbb úti cél, az utazók háromnegyede 8 napot vagy annál többet tölt itt.

Budapest menő - decemberben az 5. helyen, 2022-ben pedig már a 2. hely az övé

Tavaly decemberben a koronavírusjárvány miatt megcsappantak a nemzetközi utazások, harmadára estek vissza a portálon keresztül leadott foglalások - a Kiwi.com-on keresztül. Idén az év utolsó hónapjában azonban már elérték a 2019-es érték 92%-át a foglalási számok. A decemberi globális foglalási lista 5. helyén fővárosunk áll Kijev, London, Kuala Lumpur és Isztambul után, a 2022-es adat pedig még bíztatóbb: itt az élre szökő London után a 2. helyen szerepel Budapest, amit közvetlenül követ Isztambul, Párizs és Róma.

Év végi utazások - több utazás, hosszabb tartózkodás

Míg a világjárvány miatt a 2020. december elejétől 2021. január első napjaihoz képest közel 90%-kal csökkentek a portálon keresztül történő foglalások, addig idén tízszeres növekedést tapasztaltak, 6%-kal meghaladva a pandémia előtti 2019-es foglalásokat - írja közleményében a Kiwi.com.

A megnézte azt is, hogy 2019, 2020 és 2021 decemberében és a rákövetkező év első napjaiban hová utaztunk és utazunk leginkább. London 2019-ben és 2020-ban is vezette a sort, de idén csak a 7. helyen szerepel, most a legnépszerűbb úti cél hazánkból Moszkva. Moszkva után Párizsba, Berlinbe, Barcelonába és Lisszabonba utaznak leginkább honfitársaink, de Dubai és Porto is megtalálhatóak a TOP20-ban.

Decemberben a többség (41%) legalább 6 napot tölt a választott desztinációján, 35% rövid, 1-3 napos kiruccanást tervez, míg kb. minden 4. utazó 4-5 napot nyaral. Ha pedig a TOP5 úti célt nézzük, kiderül, hogy az utazók negyede villámlátogatást tesz Moszkvában, míg háromnegyede legalább 8 napig marad. Párizsra, Berlinre és Barcelonára a „minivakáció” a legjellemzőbb, míg Lisszabont a hosszabb utazást keresők választják, a portugál fővárosba látogatók 70%-a legalább 6 napot tölt ott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Karácsonyi kívánságlista? New York, London és Párizs a globális kedvencek

A keresési és a valós foglalási lista eltéréseket mutat. Ha a Kiwi.com globális keresési adatait nézzük az év utolsó hónapjára és 2022 első napjaira, akkor New York vezet több mint 36,5 millió kereséssel, majd ezt követi az Egyesült Királyság és Franciaország fővárosa, előbbi 31,5 millió, utóbbi közel 29 millió kereséssel.

Hazánkban ezen városok közül csak Párizs került dobogóra, 2. lett a sorban több mint 200 ezer kereséssel, míg London a 6., New York pedig a 15. A sort toronymagasan, közel 350 ezer kereséssel Moszkva vezeti, Párizs után pedig még Szentpétervár került a TOP3-ba, amire picivel több mint 200 ezren kattintottak itthon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?