1 °C Budapest
Waiting for a flight in airport

Teljes a káosz a légiközlekedésben: helyreállhat a rend?

2022. július 21. 11:15

Idén nyáron teljes erővel térhetett volna vissza a globális turisztikai szektor. De nem fog – a járvány után az általánossá váló reptéri káosz írja újra az iparág szabályait – írta meg a Forbs.

A turisztikai szakértők azt jósoltál még pár hónapja, hogy idén nyárra vége helyreállhít a légiközlekedés. Ehhez képest folyamatosan jönnek az újabb és újabb hírek a késő és törölt repülőjáratokról, kapacitásproblémákról és az egyre feljebb emelkedő árakról.

Július 18-án, hétfőn pedig a Forbs információi szerint a világon több mint 25 ezer járat késett, háromezer pedig el sem indult. Ez pedig közel sem regionális probléma, hiszen a Ryanair 29 százalékának késik, míg a WizzAir repülőinek 22 százalékának nem sikerült időben célba érnie kedden. Az pedig nem csoda, hogy ilyen jegyárak egyre nagyobb az elégtelenség.

Ezt a helyzetet pedig egy sokszereplős egyenlet gerjeszti: az első, és egyben legegyértelműbb probléma a munkaerőhiány. A pandémia alatt ugyanis a rengeteg járattörlés miatt óriási, dollár- és eurómilliárdos veszteségeket termeltek a légitársaságok, amiket gyors tűzoltásként leépítésekkel próbáltak korrigálni. Azóta pedig nem sikerült helyreállítani a koronavírus előtti rendet. A következő probléma szorosan kapcsolódik a fentiekhez, ugyanis nagyon sok pilóta öregedett ki a szakmából, és vonult vissza az utóbbi években. A veteránok pedig a munkaállomány egy jelentős részét teszik ki, aminek problémáját már előre lehetett volna látni.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az alkatrészrendelések, így a javítási munkák is az ellátásilánc-káosz áldozatává vált. A hiányzó alkatrészeket egyre nehezebb beszerezni, ráadásul egyre drágábbak is, így sok gép fel se szállgat a levegőbe hivatalosan.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezzel ellentétben a szakértők még mindig abban bíznak, hogy a WizzAir újra erőre kap: július elején 61 százalékos felértékelődési potenciállal számoltak ugyanis a légitársaság esetében a Budapesti Értéktőzsdén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 18:27