Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
Országszerte leállnak a MÁV szerelvényei: ezeken a vonalokon teljesen megszűnik a vonatközlekedés
A MÁV-VOLÁN-csoport augusztus elsejétől 10 regionális vasútvonalon szűnnek meg a járatok és kerülnek a helyükre vonatpótló autóbuszok. Mutatjuk, hogy pontosan melyik vonalakon is kell majd hosszabb menetidőre számítani.
Augusztus elsejétől 10 regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszokkal fogják pótolni a járatokat. a MÁV közleményében közölte, hogy a döntésnek nincsen köze a hodászi balesethez. A cég szerint a 10 regionális mellékvonal esetében ugyanis nem az utasbiztonsággal kapcsolatos kérdések indokolják az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedését, hanem a jármű és szerelvényhiány.
A MÁV-START által kidolgozott járműstratégia, pedig ezt az ember, illetve járműhiányt kívánja orvosolni rövidtávon, míg hosszútávon az emberek toborzásában látja a cég a választ.
Az érintett mellékvonalak:
- 89 sz. (Miskolc-Tiszai―) Nyékládháza―Tiszaújváros,
- 114 sz. (Fehérgyarmat―) Kocsord alsó―Csenger,
- 121 sz. Újszeged―Mezőhegyes,
- 125 sz. Mezőhegyes―Battonya,
- 38 sz. Somogyszob―Nagyatád,
- 47 sz. (Dombóvár―) Godisa―Komló,
- 78 sz. Balassagyarmat―Ipolytarnóc,
- 98 sz. Abaújszántó―Hidasnémeti,
- 103 sz. Karcag―Tiszafüred,
- 146 sz. Lakitelek―Kunszentmárton (―Szentes).
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







