Több autópálya és főút késésekkel terhelt a havazás miatt, Budapesten és vidéken is dugókra kell számítani.
A Volánbuszhoz húsz új elektromos autóbusz érkezhet jövőre, melyről a közlekedési vállalat egy közleményben számolt be.
A Volánbusz jövőre 20 új elektromos autóbusz beszerzésével számol a Zöld busz program folytatásaként hat kisebb városban – áll a cég közleményében, melyben emlékeztettek: a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. az ország 2050-re megcélzott karbonsemlegessége érdekében folytatja a közösségi közlekedés megújítását és a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó Zöl busz programját, a 25 ezernél kevesebb lélekszámú települések számára is megnyitva a lehetőséget a helyi flotta elektrifikálására.
A Volánbusz tervei szerint a fejlesztéshez szükséges források rendelkezésre állásával Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Komáromban 2, Komlón 6, Tatán 5 és Várpalotán 3 darab elektromos meghajtású, alacsonypadlós, helyi kivitelű jármű állhat majd forgalomba. Az újabb 20 e-busz több mint 1000 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent majd – olvasható a társaság közleményében.
Az autóbuszok üzemanyag-ellátását az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalata, a Mobiliti Volánbusz Kft. által telepített töltőberendezések fogják biztosítani a települések műszaki telephelyein vagy állomásain.
Az autóbusz-beszerzésre vonatkozó feltételes közbeszerzés ajánlattételi felhívása október 25-én jelent meg. A szerződéskötést - a beszerzéshez szükséges források rendelkezésre állását követően – 2024 januárjára tervezi a közlekedési vállalat, hogy az autóbuszok már jövőre forgalomba állhassanak. A projekttel a Volánbusz 20 százalékkal bővítheti elektromos flottáját – tették hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A HUMDA által koordinált Zöld busz programban a Volánbusz eddig 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A Volánbusz elektromos flottája évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét, ami 2000 személygépkocsi éves kibocsátásának felel meg - közölte a cég.
Címlapi kép: MTI/Krizsán Csaba
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







