Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A Keleti pályaudvar bevezető vágányain kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagy részét, Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé (Kelenföld felé) az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok, a másik vágány várhatóan déltől lesz használható - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
A közlemény szerint már az újszászi és a hatvani vonal elővárosi vonatai is, valamint a pécsi és kaposvári IC-k is a teljes útvonalon, a Keleti pályaudvarig közlekednek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Keleti pályaudvar és Rákos között már nem indulnak pótlóbuszok, a H8-as (gödöllői) HÉV-en, valamint a Kőbánya felső és Rákos állomás eléréséhez ajánlott BKK-járatokon már nem érvényesek a vasúti jegyek. Az S76-os vonatok mindegyike is már Rákosig közlekedik - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a pályaudvar bevezető vágányain fennálló korlátozás miatt néhány vonatnál 5-10 perces késésekre, a megszokottnál hosszabb várakozásra kell számítani. A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások voltak a vasúti közlekedésben.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







