Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Az átlagosnál kissé melegebb volt az idei október, és sorozatban a 17. hónapon vagyunk túl, amikor az országos átlag meghaladta az 1991-2020-as évek átlagát - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján.
Az év tizedik hónapjáról készített összefoglaló szerint az októberi középhőmérséklet országos átlagban 11,4 Celsius-fok volt, ami 0,7 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát. Hozzátették: ezzel ebben az évben október volt az első hónap, ahol az átlagtól való pozitíveltérés nem érte el az 1 fokot. Ugyanakkor sorozatban a 17. hónapon vagyunk túl, amikor az országos átlag meghaladta az éghajlati normált - hívták fel a figyelmet.
Az elemzés szerint október átlaghőmérséklete a Dunántúlon és a déli határ közelében általában 12-13 fok között alakult, míg az északi, északkeleti országrészt 11 fok alatti középérték jellemezte. A hegyvidéki és fagyzugos helyeken 10 fok alatt maradt az október középhőmérséklete.
A hónap csapadéka országos átlagban az eddig beérkezett adatok alapján 52,8 milliméter volt, ami szokásos októberi csapadékmennyiségnek számít, mindössze 4 százalékkal haladja meg az 1991-2020 közötti évek 50,9 milliméteres átlagát. Hozzátették: ennek a havi csapadéknak a háromnegyede azonban három nap alatt, október 2-a és 4-e között hullott le.
Az október második fele anticiklon hatására szinte teljesen csapadékmentes volt. A Dunántúl nyugati, délnyugati részén többfelé meghaladta az októberi csapadék a 80 millimétert, míg az ország legszárazabb részén, a délkeleti határ közelében helyenként 20 milliméter alatti havi csapadékot mértek.
Ilyen időjárásra számíthatunk az elkövetkezendő napokban
Szerda hajnalra, reggelre sokfelé képződik pára, köd, illetve zúzmarás köd. Napközben az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, napos-fátyolfelhős időben lesz részünk, de a nyugati tájakon vastagabb fátyolfelhők jelennek majd meg az égen. Csapadék sehol sem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Csütörtökön napos-fátyolfelhős időben lesz részünk. Esni továbbra sem fog. Hajnalra, reggelre ismét többfelé képződik pára, köd, illetve helyenként zúzmarás köd, valamint néhol ködszitálás kialakulhat. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron térségében egy-egy élénk délkeleti széllökés előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet -5 és +2 fok között alakul, délután pedig 10-15 fokra számíthatunk.
Pénteken sem várható változás időjárásunkban, a reggeli pára és köd feloszlását követően napos időre van kilátás csapadék nélkül. Az ország északkeleti harmadán megélénkül az északi, északkeleti szél. Reggel ismét sokfelé fagyni fog, délután pedig 10 és 16 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Hétvégén a többfelé fagyos, párás, ködös hajnalokat követően napközben a Dunántúl több tájegységén tartósan felhős, párás, ködös maradhat az idő, de tartósan napos tájakkal is találkozhatunk az ország más részein. Csapadék továbbra sem várható, legfeljebb ködszitálás fordulhat elő. Helyenként megélénkülhet a keleti, északkeleti szél. Délutánonként 5-14 fokot mutathatnak a hőmérők, a tartósan felhős, párás, ködös tájakon marad hidegebb az idő.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







