A Pénzcentrum legújabb Cashtag epizódjában kilátogattunk a főváros két ikonikus karácsonyi vásárába.
Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet.
"A jövő évi átevezés már a nyolcadik lesz a sorban, amelyet július 12-én fogunk megrendezni - jelentette be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója. - Az idei esemény emlékei még mindig élénken élnek bennünk, a párizsi olimpia árnyékában is mintegy négyezren teljesítették a nyolc kilométeres távot. Külön öröm volt számomra, hogy az úgymond még kissé bizonytalanul mozgó elsőbálozók mellett jó néhány ismerős arcot láttam a parton, akik már a korábbi években is részt vettek az eseményen. Számomra ennek két üzenete van, egyrészt az emberek még a nyári hőségben is szeretik mozgással tölteni a pihenőidejüket, másrészt ezt örömmel teszik velünk Zamárdiban, ahol minden feltétel adott egy jó hangulatú, aktív hétvégi kikapcsolódáshoz."
Az indulók a Zamárdi Szabadstrandról bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (kajak, kenu, SUP, outrigger, sárkányhajó) elrajtolva veszik az irányt Tihany felé, majd egy fordulót követően visszaérkezve Zamárdiba teljesítik a nyolc kilométeres távot.
Február elsejétől lehet majd nevezni a balatonatevezes.hu oldalon. Egy ideje már kitűztük magunk elé célul az ötezres indulói számot, ami azt jelentené, hogy teljes teltház lenne az eseményen. Nagyon örülnénk, ha ez 2025-ben végre megvalósulna. Az átevezés egy igazi közösségi élmény, amelyen egyébként évről évre rajthoz állnak a kajak-kenu sport egykori klasszisai közül is jó néhányan, elég ha csak két háromszoros olimpiai bajnokunkat, Kovács Katalint vagy Storcz Botondot említem példaként. Természetesen várjuk a kísérő barátokat, hozzátartozókat is, akiknek a támogatása sokat segíthet a résztvevőknek, nem mellesleg a parton ezúttal is különféle aktivitásokkal készülünk
- fogalmazott Vida Gergely. Az átevezés jelszava ismét az, hogy "Evezd le keresztbe!".
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








