Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Nagyon fontos bejelentést tett a Wizz Air: vége a kényszerszünetnek, újra lehet velük ide utazni
A jegyeket már most meg lehet vásárolni az újrainduló izraeli járatokra, összesen 8 országba indulnak majd a társaság járatai Tel-Avivból.
A Wizz Air közleményben jelentette be, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15. helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. A légitársaság korábban az eldurvuló közel-keleti helyzet miatt döntött úgy, hogy egy időre szünetelteti repülőjáratait, amelyek ebbe a térségbe indultak. Az újrainduló járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
A légitársaság 8 ország 10 célállomására is közlekedik majd Izrael fővárosából: Lárnaka, Milánó, Róma, London, Bécs, Bukarest, Jászvásár, Szófia és Abu-Dzabi is elérhetővé válik. A többi, korábban üzemeltett tel-avivi járat szeptember 15-én indul újra. A járatok újranyitása után a felkínált kapacitás alapján a Wizz Air lesz a legnagyobb nem izraeli európai légicég a Ben Gurion-repülőtéren.
Visszatértünk és jó okunk volt rá. Korai visszatérésünk is mutatja elköteleződésünket az izraeli utasaink és az turisztikai vérkeringésben tartása mellett
– mondta Harangozó Olívia, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







