Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
Horvátország idén nyáron is a régió egyik legnépszerűbb úti célja, napokon belül elérheti a napi egymillió turistás álomhatárt – derül ki a Croatia Week beszámolójából. Bár kiugró növekedés nem látszik a tavalyi évhez képest, a turisztikai szezon összképe továbbra is pozitív.
Kristjan Staničić, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója az RTL Danas műsorában arról beszélt, hogy néhány napon belül minden turisztikai adat beérkezik az eVisitor rendszerbe, és előzetes becsléseik alapján július a tavalyi évhez hasonlóan fog alakulni - írja a Croatia Week.
A szakember szerint az idei nyár kissé másképp alakul, mint az előzőek:
Korábban júliusban sokszor túlzsúfoltság volt, idén viszont több szálláslehetőség és árkategória áll a vendégek rendelkezésére. Számítottunk rá, hogy a hónap első fele visszafogottabb lesz, de az augusztusi csúcsra továbbra is nagy forgalmat várunk.
A nyaralók által is gyakran kifogásolt árak emelkedésével kapcsolatban Staničić hangsúlyozta: az egyensúly megőrzése kulcsfontosságú.
„Mindig kiemeljük, hogy megfelelő ár-érték arányra kell törekedni. Ha az árak mögött van minőség, akkor nincs mitől tartani.”
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Horvátország szerinte továbbra is versenyképes a többi mediterrán úti céllal összevetve, noha bizonyos szegmensek – különösen a kiskereskedelem és vendéglátás – árpolitikája aggodalomra adhat okot.
A héten kulcsfontosságú egyeztetésre kerül sor Hvar szigetén, ahol a miniszterelnök, több miniszter és a turisztikai ágazat képviselői ülnek asztalhoz. Bár az árak is napirenden lesznek, más stratégiai kérdések – mint a szezon hosszabbítása, a szolgáltatások minősége vagy az infrastruktúra fejlesztése – szintén szerepet kapnak.
Staničić egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a jövő nyári szezonra utalva: „A mostani döntéseknek hosszú távú következményei lesznek. Már most készülünk 2026-ra, és az állami és magánszektor együttműködésében látjuk a megoldást. Ezért is kérek mindenkit: legyünk okosak!”
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







