0 °C Budapest
Debrecen, 2024. június 19.Hajrá, magyarok! felirat a Volánbusz menetrendszerinti járatain Debrecenben 2024. június 19-én. A labdarúgó Európa-bajnokságon szereplõ magyar válogatott ezen a napon a házigazda Németország ellen játszik a

Itt a bejelentés: többszázezer magyar utazásában állhat be komoly változás a következő hónapokban

MTI
2026. január 25. 15:05

A MÁV-csoport nagyszabású járműbeszerzési programjának köszönhetően 2025 és 2027 között összesen 1000 új autóbusszal bővül a társaság flottája. Az első járművek már tavaly forgalomba álltak, a program folytatásáról pedig vasárnap számolt be Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A járműpark modernizációja jelentős ütemben halad előre. Miután 2025-ben 400 autóbusz megkezdte működését, az idei év első negyedévében további 120 modern jármű áll szolgálatba. A MÁV Személyszállítási Zrt. január elején kezdte meg ezeknek az autóbuszoknak az átvételét, amelyek március végéig forgalomba állnak. Az év hátralévő részében újabb 180 busz érkezik, így 2026 végéig összesen 700 új járművel bővül a flotta.

A beszerzési program utolsó szakasza 2027-re esik, ekkor áll munkába a fennmaradó 300 autóbusz. Hegyi Zsolt hangsúlyozta, hogy "2025 és 2027 között 1000 vadonatúj, magyar autóbusz érkezik a MÁV-csoporthoz". A vezérigazgató szerint a fejlesztéssel párhuzamosan zajlik a régi járművek fokozatos kivonása is, amelynek eredményeként egy korszerű, 21. századi autóbuszflotta jön létre.

A járműbeszerzés alapját a MÁV Személyszállítási Zrt. és a Kravtex Kft. között, tavaly szeptember elején megkötött szerződés adja, amely 869 új autóbusz szállítására vonatkozik. A Kravtex–Kühne Csoport által gyártott Credobus Econell Next típusú járművek érkezésével mindössze egy év alatt már több mint 500 új autóbusz erősíti a VOLÁN flottáját.

A fejlesztés országos jelentőségű, számos vármegye közösségi közlekedése újul meg általa. Az új járművek forgalomba állítása elsősorban a jövőben megújuló Budapest–Belgrád vasútvonal hazai szakaszához kapcsolódó térségeket érinti, így Pest és Bács-Kiskun vármegyékben koncentráltan jelennek meg az új buszok. Kiemelt prioritást élvez a Mátra térsége is. Emellett Győr-Moson-Sopron, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád és Békés vármegyékben is szolgálatba állnak az új járművek, jellemzően 10–15 darabos tételekben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A modernizáció az utaskomfort érezhető javulását is eredményezi. A MÁV-csoport tervei szerint 2026 nyarára valamennyi autóbuszuk légkondicionálóval lesz felszerelve, ezzel tovább emelve a helyközi és a helyi közösségi közlekedés színvonalát.

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?