Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Kevés felszabadítóbb dolog van az utazásnál, ám ezt nem élvezheti mindenki ugyanolyanon mértékben. Egyes útlevelek ugyanis jóval nagyobb szabadságot nyújtanak másoknál. A magyar útlevél például a 10. helyen helyezkedik el a jelenlegi világranglistán, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az irat birtokában 180 célállomásra lehet elutazni vele vízumkötelesség nélkül.
A világ országainak útlevelei különböző szintű szabadságot nyújtanak lakosai számára. A Henley&Partners tanácsadó cég évente többször is kiadja friss útlevél indexének eredményeit, melyben bemutatják a legerősebb, illetve leggyengébb útleveleket. Magyarország a legfrissebb lista 10. helyén helyezkedik el, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyarok a dokumentum birtokában 180 célállomásra utazhatnak vízummentesen.

Az elemzés bemutatja azokat a desztinációkat is, ahová adott ország állampolgárainak kötelessége vízumért folyamodnia a belépéshez. Egy magyar utasnak 46 ilyen országgal kell számolnia.

Az összesített ranglista élén egyébként Japán végzett, az ottani állampolgárok ugyanis 190 országba utazhatnak vízummentesen japán útlevéllel a zsebükben. A dobogó második fokán Szingapúr futott be (189), míg a harmadik helyen hármas holtversenyben Németország, Franciaország és Dél-Korea végzett (188).
Az index legalján a világ leginstabilabb, illetve kifejezetten polgárháborús országai állnak: Pakisztán (33), Szíria (32), Szomália (32), Irak (30), Afganisztán (30).
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







