Már a tavasz felé tartunk, mégis télies jeleneteket rögzítettek az ország legmagasabb pontján.
A koronavírus-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt marad el az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár, írta közleményében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.
A Vörösmarty téri karácsonyi vásár azért marad el, mert a járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. Ezért a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy
A BFTK a vásár helyett kampányt indít a hazai kézművesek támogatására. Ebben mindenkit arra biztatnak majd, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljanak karácsonyra, és ezzel támogassák a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseket.
“A vásárra jelentkezett kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart“ - írták a közleményükben.
Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!
Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







