-3 °C Budapest

Varga: nem drágul a busszal utazók élete

2014. november 17. 10:57

Nem terjesztik ki a buszokra a megtett úttal arányos díjfizetést - szögezte le tegnap este Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a budapesti tömegközlekedés fejlesztéséről, és a működési költségek támogatásáról is beszélt.

A nemzetgazdasági miniszter egy múlt heti nyilatkozata szerint 40 milliárdos többletbevételt várnak az e-útdíjból a jövő évi költségvetésben. Varga akkor azt mondta, ezt úgy lehet elérni, hogy

Ha mondjuk a kötelező matricát kiterjesztjük nemcsak a tehergépjárművekre e-útdíjnál, hanem a buszokra is, akkor máris ennek a pénznek egy része beszedhető.

Bár a nyilatkozat kissé zavarosnak tűnt, akkor még vélhetően arra gondolhatott a miniszter, hogy az e-matrica helyett a B2 kategóriára is a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetés (HU-GO) vonatkozik majd 2015-től. Ez a megoldás azonban - ahogy erre múlt hét pénteken a Pénzcentrum hívta fel a figyelmet - jókora drágulást hozhatott volna a távolsági buszok menetdíjaiban.

Tegnap este, az ATV Szabad Szemmel című műsorában azonban Varga Mihály leszögezte:

A kormány döntött a legutóbbi ülésen, hogy ilyen kiterjesztést nem fogunk kezdeményezni (...) nem fog drágulni (...) amennyiben busszal jár és busszal közlekedik akkor ez plusz többletköltséget önnek sem fog jelenteni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

60 milliárdból újíthatják fel a 3-as metrót!

Varga Mihály Budapest tömegközlekedésének fejlesztéséről, és a működési költségek támogatásáról is beszélt a műsorban:

A kormány a múltkori ülésén hozott egy döntést arról, hogy a fővárosi közlekedésnek a megújítását támogatni fogja. 9 milliárd forinttal támogatjuk majd a BKV-nak a működését, és 60 milliárd forintban fogunk kezességet vállalni azért, hogy a 3-as metrónak a felújítása megtörténjen és elkezdődjön

- mondta a nemzetgazdasági miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?