-4 °C Budapest

A siker kulcsa: megtalálni a rést

Pénzcentrum
2007. július 10. 16:00

Nem kell üzleti életet élned ahhoz, hogy csillogó névjegykártyádat elegáns mozdulattal nyújtsd oda ismerősnek, ismeretlennek. Egy londoni vállalkozás ugyanis a névjegykártya és a közösségi oldalak keresztezésével feltalálta a spanyolviaszt, megtalálta azt a piaci rést, amelyre "harapnak a halak", és legfőképpen megfelelő pénzt hoz vállalkozása számára.

Richard Moross még a BusinessWeek gazdasági újságnak is bevallotta, hogy vállalkozás kissé idejétmúlt profillal rendelkezik. A meglehetősen mókás névvel rendelkező Moo ugyanis online nyomtatási szolgáltatással kezdte meg működését tavaly szeptemberben.

A cég alapítójának és vezérigazgatójának elmondása szerint az indulás óta több mint 30 ezer rendelést teljesített 140 országba szerte a világban. Önmagában ez még nem adhatna semmiféle büszkélkedésre okot, mivel az iparágban vén rókának számító VistaPrint naponta 21 ezer szállítást teljesít.

Ami már jóval érdekesebb, a Moo megtalálta a számára megfelelő piaci rést: névjegykártyákat árusít főképp olyan vevők számára, akiknek nincs vállalkozásuk, nem üzletelnek. Ehelyett inkább webnaplójuk van, esetleg virtuális énjük valamely internetes szimulátorban.

A Moo minikártyája egy átlagos névjegykártya magasságának felével büszkélkedhet, kinézete pedig egyedi, minden egyes kártyára más és más képet lehet rátenni, egyenként 25 centért. Sokak szerint azért válhatott ilyen sikeressé a névjegykártya, mert egyrészt könnyen lehet vele beszélgetést kezdeményezni, másrészt egyáltalán nem tipikusan üzleti, nincs meg az a hivatalosság benne, ami megakaszthatná a beszélgetés kialakulását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Moross egyébként arra a felvetésre, hogy mit fog tenni, ha elveszítik kártyáik az újdonság varázsát, szerényen az iPod-hoz hasonlítja minikártyáját, s úgy gondolja, hogy megfelelően kreatív innovációkkal életben lehet tartani az üzletet.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?