-10 °C Budapest
Dunaújváros, 2023. február 16.A Dunaferr Dunai Vasmúve 2023. február 16-án. A Dunaferr felszámolója januárban három hónapos múlttal kötött a brit-indiai Liberty Steel acélipari vállalattal, a társaság vizsgálja a vasmű további üzem

Botrányos pénzszórásra derült fény az egykor szebb napokat látott Dunai Vasmű kapcsán

2026. január 7. 08:30

Több mint ezer egykori Dunaferr-alkalmazott még mindig nem talált munkát a nyáron elbocsátott 2700 dolgozó közül, miközben a vasmű felszámolása nyomán közel 1000 milliárd forintos adósság halmozódott fel - írja a 24.hu.

A Pénzcentrumon a tavalyi évben folyamatosan figyelemmel követtük a Dunai Vasmű haláltáncát. Mint azt már tudhatjuk, nagy múltú magyar gyár több ezer dolgozótól volt kénytelen megválni fokozatosan.

Bár egy ideig még látszott a fény az alagút végén, végül olyan csődbe kerültek a tulajdonosok, hogy még a gyár teljes ipari berendezése eladósorba került. A nyár közepén végül az is kiderült, hogy kik vásárolhatják meg az egykor szebb napokat látott létesítményt.

A Dunaferr felszámolása egyébként régebben, már három éve kezdődött, és a folyamat során a kormány 2020-tól engedte, hogy a vállalat szabályosan kinevezett vezetőtestületek nélkül működjön, gazdálkodásáról pedig ne számoljon be.

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-t végül 2023 végén, egy testre szabott jogszabállyal vitték csődbe. A cég 2024 márciusáig 728 milliárd forint adósságot halmozott fel.

A Dunaferr romjain létrehozott két új termelő céget a brit-indiai hátterű Liberty csoport szerezte meg, amely a működtetéshez 100 millió euró hitelt kapott a kormány bankjától. Azonban alig másfél év után ezek a cégek is fizetésképtelenné váltak, tovább növelve az adósságállományt több száz milliárd forinttal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felszámolás alatt a dolgozók bérét és az elbocsátások költségeit állami forrásból fedezték. 2025 őszén a kormány úgy döntött, hogy "megmenti az acélgyártást", a költségeket továbbra is az adófizetők pénzéből állva.

A 24.hu számításai szerint a Dunai Vasmű romjain egy nagyjából 1000 milliárdos adóssághegy körvonalazódik, a projekt során elégetett pénz pedig két acélműre is elég lett volna.ű

Címlapfotó: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?