-9 °C Budapest
Orbók Ilona, a BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetője; az RTL-en futó Cápák között című üzleti showműsor Cápája. (Fotó: RTL Magyarország)

Bomba befektetésekkel és éles kritikákkal startolt el a Cápák között új évada

2026. január 5. 04:01

Alig bő fél éve ért véget a Cápák között című üzleti showműsor 8. szériája az RTL-en, máris itt a következő évad, amelyet ezúttal is kiemelten követ majd a Pénzcentrum. Heti összefoglalóinkban ezúttal nem csak közérthető beszámolót készítünk, hanem egy általunk relevánsnak ítélt projektet is kiemelünk, amelyhez a Pénzcentrum szakmai hátterét és elemzői nézőpontját adjuk. Nézzük, mi történt a Cápák között 9. évadának első epizódjában.

Először is, ahogy arról a Portfolio friss podcastjában is értesülhettél már korábban, új befektető érkezett a műsorba. Ő Varga Sándor, akit főleg étteremtulajdonosként ismernek, és kevesebben tudják, hogy programozó matematikusként indult a pályafutása. Érdemes meghallgatni a Portfolio Business beszélgetését, hiszen a műsorban szó volt gasztronómiáról, rántott húsról, balatoni lángosról, arról, hogy miért nincs több Michelin csillagos étterem Magyarországon, de szóba került az is, hogy mit keres Varga egy befektetésben, ki az ideális jelölt számára, akinek az ötletét támogatná akár anyagilag, akár mentorként. Varga Sándor debütálására azonban még várniuk kell a nézőknek, mivel az első epizódban másik 5 Cápa várta a vállalkozókat.

Debütált a 9. évad: 5 vállalkozás, 2 befektetés

Ezen a héten Lakatos István, Orbók Ilona, Bojinka Miklós, Balogh Péter, valamint Balogh Levente várta a befektetésre éhes kishalakat. Elsőként Pál Ákos állt a Cápák elé, aki láncfűrészes fafaragással, veszélyes fák kivágásával foglalkozik és az erdélyi Csíkszentmiklósról érkezett. A SCULPTORTECH néven futó vállalkozása már 110 különböző cégtáblát, logót, személyes ajándékot, vagy épp helyiségtáblát készített, és az utóbbi évben 24 000 eurós bevételre tett szert. Ákos kiemelte, hogy az alkotások folyamatát videóra is veszi, melyeket több tízezren néznek a közösségi médiában, de élő fellépést is vállal. A Cápáktól 24 ezer eurót kért egy kisebb műhely megvalósítására, mindezért 12%-os tulajdonrészt ajánlott fel. A Cápák szerint, mivel a veszélyes fák kivágása Ákos cégének fő profilja, így a fafaragás, mint üzlet, nem értelmezhető. Ákos befektetés nélkül távozott a Cápák között 9. évadának első epizódjából.

Kincses-Kádár Lídia építészmérnök-hallgató és Bárdi Dorina formatervező-dizájner egy olyan fejlesztőeszközzel érkezett a Cápák között stúdiójába, amellyel megnyerték a Nemzeti Tehetség Program START pályázatának fődíját. A gyermekeknek szóló fejlesztőeszköz, azaz a "Marokbaba" piaca szépen építkezik, a vállalkozás infrastruktúrájának biztosításához, a gyártási kapacitás bővítéséhez, és a nemzetközi értékesítési csatornák felépítésének biztosításához kértek segítséget a Cápáktól. A Marokbabák az unió 27 tagországában kaptak már mintaoltalmat, de van érdeklődés az EU-n kívüli piacokról is a termék iránt. Indulásuk óta nagyjából 6 ezer játékot értékesítettek, közel 30 millió forintos árbevételt generálva; 40 %-os profitráta mellett. A Cápáktól 10 millió forint befektetést kértek, 20 százalékos tulajdonrészért cserébe. A közösségi médiában 40 ezer követőjük van, eddig gyakorlatilag nulla forintos marketinköltséggel, organikusan tudtak növekedni. Lakatos István szerint a lányoknak nincs szüksége Cápára, az organikus növekedés nem indokolja jelenleg a tőkeinjekciót, ezzel a legtöbb Cápa egyetértett. Egyedül Bojinka Miklós tett ajánlatot, ő azonban a 10 millió forintos befektetéséért 30 százalékos tulajdonrészt kért. Végül 29%-ban állapodtak meg.

Pacher Tibor elméleti fizikus üzleti ötletével nem kisebb célt tűzött ki, minthogy Magyarországot még inkább feltegye az űrkutatás térképére. A 2010-ben alapított Puli Space Technologies Kft. (amely NASA-díjas "vízszimatolójával" vált híressé, hiszen ez az első magyar műszer a Holdon) vezetője ezúttal 500 000 eurós befektetést kért a Cápáktól egy friss expedícióhoz, amelyért cserébe 7,%-os tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásból. Az expedíciónak, biznisz szempontból két része van: az egyik az expedíció során megszerzett adatoknak az értékesítése, a másik pedig a szállító-eszköz rakomány-helyeinek értékesítése, kilogrammonként 4,5 millió dollárért, amelyen 3,5 milliós haszna van a cégnek. Tibor a pitchben kiemelte, hogy ez egy projektbiznisz, 6-8 éves megtérüléssel, komoly kockázattal. Az első ajánlatot Bojinka Miklós tette, ő azt javasolta, hogy az 500 ezer eurós befektetést az 5 Cápa dobja össze, fejenként 100-100 ezer euróval, cserébe viszont 30 százalékos tulajdonrészt (ez fejenként 6%) kért a befektetői csapatnak. A Cápáknak azonban ez az üzlet túl rizikós volt, így sorra kiszálltak, egyedül viszont Bojinka Miklós sem látott már benne fantáziát, így Pacher Tibor befektetés nélkül távozott a stúdióból.

Dormán László 6 "trendi" ízt tartalmazó üdítőital-családdal érkezett a Cápák között stúdiójába, melyet gyermekei inspiráltak. A DARK néven futó termékeket jelenleg saját webshopban árulják, a brandet pedig már 5 népszerű influenszerrel népszerűsítik. László kiemelte, hogy az igazi áttöréshez be kell jutniuk a kiskereskedelmi láncokba, ehhez kért mentori és pénzügyi segítséget a Cápáktól. Harminc százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából, ezért cserébe 110 millió forintos tőkeinjekciót kért; azt ígérte, hogy a következő évben ő is ennyit tesz bele a projektbe. A pitchből kiderült, hogy jelenleg bérgyártásban készülnek a termékek, nagyjából 20 millió forintos befektetéssel összesen 60 ezer dobozos a legyártott árukészlet, azaz ízenként 10 ezer darab. László tervei szerint az üdítők fogyasztói ára 250-300 forint lesz, jelenleg bő 150 forintos önköltségi árral. Balogh Levente szerint a termék nem igazán különleges, ezzel Lakatos István is egyetértett, aki szerint "száz ilyen termék van már most is a polcokon". Lakatos István okfejtése szerint ez így egy reklámbiznisz, ami rendkívül sokba kerül, mivel rendkívül telített a piac. Balogh Levente szerint ebben nagyon sokan tönkre mentek már, és még a Szentkiráklyi-vezérnek sem komfortos most ez a piac. A Cápák egytől-egyig kiszálltak. "Ez milliárdos bukta is lehet" - figyelmeztette Lászlót Levente.

Hidvégi Tom első parfüm-kollekciójával, közte máris egy díjnyertes illattal, igyekezett befektetésre ösztönözni a Cápákat. 30 millió forintos befektetésért érkezett a Cápákhoz, amelyért cserébe 15 százalékos üzletrészt ajánlott fel a pénzből megalapítandó Brodēon Budapest parfümházból. Meglátása szerint az invesztícióval optimalizálni lehetne a gyártási folyamatokat és a logisztikát, valamint tudatos marketinggel elindulhatna a márka masszív építése is. Tom a pitchben kiemelte, hogy 2025-ben 2000 üveget úgy sikerült eladnia (30-35 millió forintos profittal), hogy eddig nulla forintot invesztált marketinbe, és a termék már fent van az egyik legismertebb hazai drogéria polcain is.

Hidvégi Tom növekedési páláyát, azaz márkapotenciált is felvázolt a műsorban: szerinte, ha a nagyjából 1500-2000 felső kategóriás parfümériát számláló európai piac 10 százalékába be tudják listázni a termékeiket, akkor az eddigi bevételeiket akár meg is tízszerezhetik. A Cápáknak mind nagyon tetszett a termék és a vállalkozás építkezési potenciálja is, ugyanakkor a többségük nem tudott volna érdemben hozzátenni az építkezéshez. Levente azon a véleményen volt, hogy a 15 százalékos üzletrésszel ő aligha lehetne valódi társ, így a 30 milliójáért 30%-ot kért. Orbók Ilona azonban nem cicózott: kiemelve, hogy ő szakmai befektetőként menne ebbe bele, 26 százalékos üzletrészért 38 millió forintot ajánlott, amit végül el is fogadott Hidvégi Tom. Kíváncsiak vagyunk, sikerül-e majd nyomába eredniük közösen a hazai piacot nemrég letaroló SUPERZ parfümháznak - a 3,6 milliárdos bizniszről a CashTag is készített korábban videóriportot.

Üdítőital-biznisz, Te drága!

Mint azt bevezetőnkben említettük, a friss szériában igyekszünk majd egy-egy projekthez mélyebb piaci kitekintőt is adni, ezzel is segítve a a fiatl vállalkozók edukációját. Első alkalommal a DARK üdítőital-márka kapcsán kalauzoljuk el olvasóinkat a piac meglehetősen turbulens színfalai mögé. Áttekintésünket a világpiaci trendektől indítjuk, ajd az európai piacon keresztül a magyar valóságot is bemutatjuk.

A globális üdítőital-piac továbbra is jelentős méretű és növekedő ágazat, amelybe beletartoznak a szénsavas üdítők, gyümölcslevek, RTD (ready-to-drink) italok, ásványvizek és funkcionális italok is. Piaci jelentések szerint a világpiac értéke több száz milliárd dollár körül van 2025-ben és évről évre stabil növekedést mutat 4-6% körüli CAGR-rel az elkövetkező években, miközben a fogyasztói preferenciák egészségtudatosabb, alacsonyabb cukortartalmú és innovatív termékek irányába tolódnak. Ez a növekedés azonban nem egyenletes: miközben a volumenbeni fogyasztás bizonyos régiókban stagnál vagy lassul (például fejlett piacokon), az értékbeli növekedést az árnövekedés, prémiumizáció és egészségtudatos választások hajtják.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Európa üdítőital-piaca is stabil növekedést mutat: a piac mérete 2024-ben meghaladta a kilencven milliárd USD-t, és a következő évtizedben tovább bővülhet közel 5% éves ütemben. Mindez egy rendkívül versengő környezetben zajlik, ahol a nagy multinacionális márkák dominanciája mellett a kis és közepes innovatív szereplők is próbálnak helyet találni maguknak. Az EU szabályozási környezet – például adópolitikai és egészségügyi kezdeményezések – az egészségtudatos termékek felé tolja a kínálatot, miközben a fogyasztóerő lassabb növekedése nyomást gyakorol az árakra és a promóciókra. Emellett versenyjogi aggályok is felmerülnek, például az Európai Bizottság vizsgálatokat folytat a soft drink szektorban esetleges versenyjogi visszaélések miatt.

Magyarországon is telített és rendkívül költséges a piac

Magyarországon az üdítőital-piac kihívásokkal teli: a hazai gyártók jelentős költségnövekedéssel szembesülnek, amelyek alapvetően befolyásolják a versenyképességet és árképzést. Egyrészt a Deposit Return System (DRS) bevezetése kötelezővé tette, hogy a legtöbb üdítő- és italcsomagolásra 50 Ft letéti díjat számítsanak fel, amelyet a gyártók és forgalmazóknak az adminisztratív és logisztikai kötelezettségekkel együtt kell kezelniük, tovább növelve az egységköltséget.

Másrészt a népegészségügyi termékadó (NETA) továbbra is jelentős teher maradt a cukortartalmú üdítőkre és energiaitalokra – ez adó formájában növeli az előállítási költséget, amelyet gyakran a végső fogyasztói árban kell érvényesíteni. Ennek mértéke a termék cukor- és összetevő-tartalmától függően változik, és több termékkategóriát is érint. Emellett Magyarországon a gyártási és üzemeltetési költségek (beleértve energiaárakat) hosszú távú bizonytalanságot mutatnak; bár a megújuló energiaforrások aránya növekszik, az energiaárak – különösen villamosenergia és gáz – továbbra is jelentős költségtényezők lehetnek az élelmiszer- és italipari vállalkozások számára.

A hazai piacon túlkínálat és erős verseny jellemző: számos márka verseng a fogyasztók figyelméért, ami magas marketing- és promóciós kiadásokat generál. Az erős versenynyomás miatt a siker ma már nemcsak a termék minőségén, hanem a márka ismertségén és marketing-beruházásain múlik. Emiatt sok esetben a gyártók számára a marketing-költségek aránya a teljes költségszerkezetben kiemelkedően magas – és még így sem garantált a piaci siker. A közösségi média- és influenszer-marketing szerepe folyamatosan erősödik a hazai üdítőital-szektorban, különösen a fiatalabb célcsoportok elérésében.

Sok márka – akár nagy multinacionális szereplők, akár újonnan indult termékek – tartalomgyártókkal vagy influenszerekkel működik együtt, mert ez hatékonyabb módja lehet a fogyasztói elérésnek, mint a hagyományos hirdetések. A fogyasztói elköteleződés gyakran magasabb ezeknél a kampányoknál, különösen, ha az üzenetek autentikusak és relevánsak a közösségi médiát aktívan használó demográfiák számára. Ugyanakkor a hazai visszajelzések szerint még az influenszer-marketing jelentős marketing-költségét is bele kell számolni a márkaépítésbe, így ez a stratégia sem egyszerűen olcsó vagy azonnal biztos sikerforrás – különösen egy olyan túltelített piacon, ahol már alapvetően is magas a verseny és a gyártási költségstruktúra.

Az elmúlt időszakban a Pénzcentrum több cikkben is részletesen elemezte az influenszer-marketing szerepét az üdítőital-piacon, különös tekintettel az amerikai Prime márka magyarországi hatására és a hazai követőire. A portál bemutatta, hogy a Prime példátlan közösségi médiás hype-ja Magyarországon is gyorsan megjelent, és közvetlen inspirációként szolgált több hazai influenszer-alapítású márkának, köztük a Zord üdítőitalnak, amely rövid idő alatt jelentős figyelmet kapott, sőt kiskereskedelmi láncok (elsőként a Lidl) polcaira is felkerült.

Ugyanakkor a Pénzcentrum arra is rámutatott, hogy a kezdeti érdeklődés lecsengésével a piac gyorsan telítődött, az árverseny erősödött, és a hype önmagában nem garantál tartós sikert. A lap szintén foglalkozott a Sparky megjelenésével és más, influenszerekhez köthető üdítőital-kezdeményezésekkel, hangsúlyozva: bár az influenszer-marketing rövid távon kiemelkedő láthatóságot és keresletet generálhat, a magyar piacon a magas marketing- és bevezetési költségek, valamint az éles verseny miatt ezek a projektek komoly üzleti kockázatot hordoznak, és hosszabb távon csak jelentős tőkével és folyamatos marketingráfordítással lehetnek életképesek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 12. 07:03