A gyakorlott pályázókat már nem érheti váratlanul az a feltétel, melynek alapján a szerződésben vállalt kötelezettségek mögé valamilyen garanciát kell felsorakoztatni. Sőt, az üzleti életben ez nem csupán pályázatok esetében fordulhat elő, hanem az egyes felek is előírhatják ezt egymás között. A piacon fellelhető garanciák között most azt vizsgáljuk, milyen banki lehetőségek állnak a vállalkozások rendelkezésére.
Az előzőekben már szót ejtettünk különböző garanciatermékekről, így a Hitelgarancia Zrt. garanciavállalásáról, vagy a Start Tőkegarancia Zrt. garanciatermékeiről. Ne feledjük azonban el, hogy a bankgarancia nevéhez híven a bank által vállalt kötelezettséget jelent.
Garancia vagy kezességvállalás?
Talán nem minden esetben érvényesül a megfelelő különbségtétel a két fogalom között, de nem egészen ugyanaz a tartalom áll mögöttük.
Az egyes kezességvállalásokat döntően két típusra szokás osztani. Egyszerű kezességről akkor beszélhetünk, amennyiben a kötelezettségvállalás akkor válik esedékessé, ha a főadós nem teljesít.
A készfizető kezesség esetében már nem lehet úgynevezett sortartási kifogással élni, ekkor ugyanis a hitelező már közvetlenül a kezességvállalóhoz is fordulhat a ki nem egyenlített tartozás behajtásához.
A kezességvállalás esetében tehát járulékos kötelezettségről beszélhetünk, a teljesítés valamely alapdokumentumhoz, szerződéshez kötött. A kezességvállalás valamely feltétel nemteljesülése esetében lép életbe.
A garanciavállalás ezzel szemben feltétel nélküli és visszavonhatatlan kötelezettségvállalás, melynek során a garánsnak egyszerű felszólításra teljesítenie kell az adós helyett. Ez a kötelezettségvállalás szemben a kezességvállalással már önálló típusú.
Az egyes bankok pontos meghatározása szerint a bankgarancia a bank meghatározott időre szóló, visszavonhatatlan, írásbeli kötelezettségvállalása meghatározott feltételek teljesülése esetén írásbeli felszólításra a meghatározott összeghatárig.
A bankgarancia tartja a bakot
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Körbenéztünk az egyes banki honlapokon, milyen feltételekkel igényelhetik a kis- és középvállalkozások a bankgaranciát.
A feltételek általában nem egységesek, így aztán érdemes lehet körbejárni az egyes bankoknál, kinek hol érheti meg igényelni a garanciát. Sőt akad, ahol az EU-s pályázatokhoz külön garanciaterméket kínálnak. Ami azonban minden esetben igen hasonló, az a bankgarancia díja, ez ugyanis általában egyedi elbírálás alapját képezi, igaz akad olyan bank is, ahol a kondíciós listában rögzített díjtételek kapcsolódnak a garanciavállaláshoz.
Általános előírás ezen felül, hogy a vállalkozás magyarországi székhelyű legyen, valamint bizonyos ideje végezze tevékenységét. Esetenként az árbevételre vonatkozó követelményeknek is meg kell felelni, illetve nagy figyelmet kell fordítani a benyújtandó dokumentumokra is.
A garanciavállalás összege általában egyedi megállapodás alapját képezi, igaz néhol a minimum érték is meghatározásra kerül.
Bankgarancián belül is többféle típusú termékkel találkozhatunk, a megfelelő tevékenységhez a megfelelő típusú kötelezettségvállalást választhatjuk. Létezik többek között fizetési-, vám-, jövedéki-, jótállási-, és hitelfedezeti garancia is.








