Zavarosban halásznál? Lerántjuk a leplet a közbeszerzésekről

Pénzcentrum
2007. november 8. 12:00

A közbeszerzésekhez manapság sokaknak negatív képzet társul, nem biztos, hogy alaptalanul. Mielőtt azonban pálcát törnénk bármelyik ország rendszere felett, jó, ha tudjuk, a közbeszerzés nem is annyira ördögi. Sorozatunk célja, hogy lerántsuk a leplet erről a világról, s rávilágítsunk arra, mi az, amit érdemes tudni a közbeszerzésekről, s miért fontos figyelni a lehetőségeket!

Jogszabályi környezet

Hazánkban a jelenleg hatályos közbeszerzési törvény, az 1995-ben elkészült elődjét felváltó, s 2006-ban jelentősen módosuló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) szabályozza a közbeszerzéseket, számos egyéb, a területhez kapcsolódó rendelet mellett.

A Kbt. célja megteremteni a közpénzek ésszerű felhasználásának átláthatóságát (idegen, de manapság divatos szóval transzparenciáját), valamint széles körű nyilvános ellenőrizhetőségét. Emellett a törvény, összhangban a nemzetközi és uniós szabályozással a verseny tisztaságának biztosítását célozza.

A közbeszerzés alapelvei - amit fontos tudni!

A Kbt. meghatároz néhány alapelvet, amelyeknek érvényesülniük kell az eljárások, a törvény alkalmazása során. Ezek értelmében az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát valamint nyilvánosságát. A verseny tisztaságával kapcsolatosan a közbeszerzésre is irányadóak a tisztességtelen magatartásról, illetve a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény rendelkezései.

A nyilvánosság elvének alkalmazásában a Kbt. egyes rendelkezései az irányadóak, amelyekben meghatározásra kerül, hogy az eljárások során mi az ami nyilvánosnak tekinthető, s ezt a nyilvánosságot milyen formában kell biztosítani.

A Kbt. következő alapelve alapján az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania az ajánlattevők számára. Az alapelv célja a szerződéshez jutás egyenlő feltételeinek megteremtése.

Végül, de nem utolsó sorban a nemzeti elbánás elve szerint az unióban letelepedett ajánlattevők és közösségi áruk számára nemzeti elbánást kell biztosítani a közbeszerzési eljárásban. Az unión kívül letelepedettek és a közösségen kívüli áruk számára nemzeti elbánást Magyarországnak a hazai és az unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell biztosítani a közbeszerzési eljárásokban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ki kicsoda a közbeszerzésben?

Az alapelvek ismertetése során óhatatlanul is kénytelenek voltunk alkalmazni a közbeszerzés nyelvét, anélkül, hogy kitértünk volna arra, melyik fogalom mit is takar. Most pótoljuk ezt a hiányosságot.

Ajánlattevő lehet természetes személy, jogi személyiséggel, vagy azzal nem rendelkező gazdasági társaság, illetve személyes joga szerint jogképes szervezet. Ez utóbbi eset a külföldi illetőségű ajánlattevők esetén érdekes, s például egy német cég esetén azt jelenti, hogy az a vállalkozás a rá vonatkozó, német jogrendszer alapján jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.

Emellett ajánlattevő lehet külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe is. A felsorolt lehetőségek között ajánlattevőnek az minősül végső soron, aki, vagy amely a közbeszerzési eljárásban ajánlatot tesz. Dióhéjban az ajánlatkérő a másik oldal képviselője, aki közbeszerzési eljárást kiír, elindít, fogadja az ajánlattevők ajánlatait.

Visszatérve az ajánlattevő oldalára, innen kapcsolódhatnak be a sokat emlegetett alvállalkozók, akik olyan szervezetek, vagy személyek, melyekkel az ajánlattevő a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében külön szerződést köt.

A közbeszerzésekkel kapcsolatos cikkekben gyakorta hallhatunk a Közbeszerzési Tanácsról, amely az országgyűlés felügyelete alatt álló, önállóan gazdálkodó szerv, a hozzá rendelet feladatkörökben általános hatáskörrel rendelkezik. Egyik legfontosabb feladata a törvényesség felügyelete, emellett jogszabálytervezetet véleményez, ajánlásokat készít, figyelemmel kíséri a szerződések teljesítését, s gondoskodik a Közbeszerzési Értesítő kiadásáról.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?