Dercze Zoltánt nevezte ki a Coface-csoport a Coface Hungary országigazgatói pozíciójára, míg a távozó Mikael C. Szabo februártól a svédországi Coface érdekeltségek vezetését veszi át.
Új országigazgató a Coface Hungary élén

Dercze Zoltán
Dercze Zoltán a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) üzleti és marketing vezérigazgató-helyettese volt 2007 végéig, ahol a piacképes (államilag nem támogatott), és a nem piacképes (államilag támogatott) exporthitel biztosításokkal egyaránt foglalkozott.
Mint ismeretes, az OKV Coface AG Magyarországi Fióktelepe 2008. január elsejével átvette a Mehib piacképes hitelbiztosítási portfolióját. Ennek révén a Coface magyarországi szerződésállománya mintegy 310 milliárd forintra emelkedett, amivel Magyarország második legnagyobb piaci szereplőjévé lépett elő.
Svédországba távozó vezető
Az eddigi legnagyobb magyarországi hitelbiztosítási állomány felvásárlását a Coface Hungary leköszönő országigazgatója Mikael C. Szabo irányította, aki
2001-óta volt a Coface Hungary ügyvezetője, 2006-tól pedig a Coface Hungary országigazgatója. Ez idő alatt jelentősen kibővítette és megerősítette a Cofacecsoport magyarországi piaci pozícióját.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mikael C. Szabo februártól a Coface Svédország országigazgatói feladatait látja el, emiatt vált szükségessé új országigazgató kinevezése a magyar érdekeltségek élére. Új pozíciója egyben szülőhazájába szólítja vissza, ahol feladata lesz a két meglévő Coface üzletág - a hitelbiztosítási és a faktoring terület - vezetése és fellendítése, továbbá az információs és inkasszó üzletág elindítása. Elsősorban az exportbiztosítás fellendítésére koncentrálunk majd, és azon belül nagy hangsúlyt kap a közép-kelet-európai régió, ahova a svéd ipar nagy része szállít - mondta Mikael C. Szabo, a Coface Svédország országigazgatója.
Középtávon fellendülés várható
A térségbeli viszonyokat figyelembe véve Magyarországon a hitelbiztosítási piac erőteljes fellendülése várható - vélekedik Dercze Zoltán a Coface Hungary új országigazgatója. A térségben ugyanis a hitelbiztosítási díjbevétel átlagosan a GDP mintegy 0,025 százaléka, míg Magyarországon ez az arány csak 0,018 százalék. Négy-öt éves távlatban a magyarországi hitelbiztosítási díjbevétel is elérheti a régió átlagát - prognosztizálja Dercze Zoltán. Ugyanakkor rövidtávon a felszámolások igen magas száma miatt óvatosabban kell növekedni - vélekedik az országigazgató.
Idehaza a vállalatok többsége még mindig nem építette be a tudatos kockázatkezelést a működési folyamatai közé, pedig egy kereskedelmi ügylet sikerét nagyban befolyásolja a vevő hitelképességéről szerzett előzetes, pontos információ. A hazai gazdasági helyzet romlását mutatja, hogy még mindig nagyon sok felszámolás és végelszámolás indul évente, sokkal több, mint bármely más európai országban. 2007-ben a vállalkozások 3,8 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, de vannak egyes iparágak, amelyek csődrátája megközelítette a 6-7 százalékot. Erőteljes hangsúlyt kell fektetni a nemfizetési kockázatok kezelésére, így a vevőminősítésre és a kinnlevőség-kezelésre. Dercze szerint a leghatékonyabb védekezés a nemfizetés ellen a megelőzés. A Coface évente mintegy ötvenezer hitelminősítést készít. Az ügyfeleik megbízásából bevizsgált cégek három százaléka már akkor felszámolás alatt állt, amikor vevőként jelentkezik. A hitelminősítés tehát biztos ráfizetéstől menti meg a minősítést kérő cégeket. 2007-ben a minősített cégek további négy százaléka nem volt hitelképes, azaz csak nulla forintos hitelkeretet kaphat tette hozzá Dercze. Fontos, hogy megértsék a cégvezetők, hogy tudatos kockázatkezeléssel több lehetőség ragadható meg és a cég teljesítménye is növelhető.








