1 °C Budapest

Változások hava - mi módosult?

Pénzcentrum
2008. február 7. 16:00

Felpezsdült a pályázatok világa, ugyanis amellett, hogy a jövő héten megjelennek az új GOP és KMOP kiírások, számos változás történt az egyéb operatív programok kiírásaiban is. Nézzük, mire kell figyelni!

Regionális programok

Változott az észak-magyarországi szálláshely-fejlesztési pályázat kiírásai, amellett, hogy megjelentek az egyéb régióban kiírt pályázatok elektronikus kitöltő programjai is. Az Észak-magyarországi Operatív Program 2.2.1.-es kiírásában a monitoring mutatók esetében történt változás.


A támogatás célja a régióban eltöltött vendégéjszakák számának növelése, a pályázat egyfordulós. A rendelkezésre álló keretösszeg 4,016 milliárd forint, melyből minimum 10, maximum 600 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak, maximum 45 százalékos intenzitás mellett. A pályázatokat március 17-ig lehet benyújtani.

A Közép-magyarországi Operatív Program 4.3.2.-es kiírásának előleg-igénylési szabályait is közzétették az NFÜ honlapján. Előleget a támogatási szerződés megkötését követően 3 hónapon belül, az első kifizetési kérelem benyújtását megelőzően lehet igényelni.


Új dokumentációk

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Társadalmi megújulás Operatív Program keretében két új dokumentáció is megjelent. Az 1.4.2-07/1-es kiemelt projekt célja a mozgássérült emberek önálló életvitelének, életminőségük javításának, esélyegyenlőségüknek és integrációjuknak segítése. A tervezési felhívás a Mozgássérültek Állami Intézete számára készült, a rendelkezésre álló keretösszeg 1400 millió forint.

A 2.2.2/08/01-es felhívás a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal számára készült, célja a pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése. A rendelkezésre álló keretösszeg 2100 millió forint.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?