Bajnai Gordon ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 900 millió forintos pályázati csalási ügyet derítettek fel, a feljelentést pedig megtették az illetékes hatóságnál.
Bajnai Gordon személyes ellenségként tekint azokra, akik rosszhiszeműen közelít az uniós forrásokhoz. Ennek jegyében be is mutatta, sikerült leleplezni egy közel 1 milliárd forintos csalási kísérletet.
Az ügyben mintegy 140 mikro- és kisvállalkozás érintett, valamint egy családi vállalkozásként üzemelő pályázatíró cég. A tavaly kiírt GOP-2.1.1/A pályázaton próbáltak meg csalni. A kiírás automatikusan vissza nem térítendő támogatást folyósít a követelményeknek megfelelő vállalkozásoknak, a csalók vélhetően abban reménykedtek, nem buknak meg az ellenőrzésen.
Ennél az esetnél azonban már a döntés-előkészítési folyamat során felmerült a csalás gyanúja, ugyanis a különböző pályázatoknál több azonosságot is felfedeztek. A legtöbb pályázatnál az árajánlatokat adó társaság ugyanaz volt, emellett a saját erőt igazoló dokumentumokat írta alá ugyanaz a 3 személy.
Az árajánlatot jellemzően ugyanazon géppark - például multifunkciós nyomtató, vonalkód-leolvasó - beszerzésére adták be, melyeknek megjelölt ára jelentős mértékben eltért a kiskereskedelmi áraktól. Súlyos hiba, hogy 16 pályázó közös telephelyet adott meg, ahol a helyszíni szemlén csupán egy elhagyatott családi házat találtak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az is gyanút keltett, hogy 38 cég, mikor értesítették őket a helyszíni szemléről, egyből visszalépett a pályázati lehetőségtől. Az is megfigyelhető volt, hogy a 140 pályázatból 70 rövid időn belül, közvetlenül a határidő lejárta előtt érkezett be.
Bajnai hozzáfűzte a történethez, hogy más, kis összegű csalások esetében is megteszik a feljelentéseket. Arról, hogy politikus érintett lenne a fentebbi esetben, az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek nincs tudomása.








