A K&H Bank a hitelintézetek közül elsőként csatlakozott az Új Magyarország Mikrohitel Programhoz. Az ennek kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kiemelte, az Új Magyarország fejlesztési terv legfőbb célcsoportja a kis- és középvállalkozói kör, hiszen őket kell megcélozni, amennyiben a cél a hazai gazdasági növekedés beindítása.
Bajnai hozzátette, a tapasztalatok azt mutatják, a közepes és nagyobb vállalkozások európai színvonalúnak találják a hazai hitelhez jutás lehetőségeit, miközben a kisebbek nem így látják. Ezen piaci rés megszüntetésének érdekében jött létre a Jeremie. A miniszter az eredményeket értékelve elmondta, eddig 1,5 milliárd forintnyi hitel ment ki a közvetítőkön keresztül, azonban igazi áttörést a banki fiókhálózat bekapcsolásától várják.
A Mikrohitel mellett a K&H Bank az elsőként csatlakozott az Új Magyarország Portfoliógarancia Programhoz, melynek keretében a kisvállalkozói portfolió kockázatát osztják meg, így a bankok a vállalkozásoknak jobb feltételekkel tudnak majd hitelt nyújtani.
Bajnai aláhúzta, cél, hogy a vállalkozások tízezrei juthassanak az elkövetkező években forráshoz. A Jeremie harmadik pillére azonban egyelőre még nem indult el, a miniszter szerint még az idén megjelenik várhatóan.
Benke Ákos, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója elmondta, összesen három termékcsaládot igyekeznek rendelkezésre bocsátani. A Mikrohitel A és B a mikrofinanszírozó szervezetek, a pénzügyi közvetítők és a hitelintézetek számára érhető el, erre a programcsomagra 80 milliárd forintnyi forrást allokáltak.
A vezérigazgató újdonságként értékelte a portfoliógarancia termék elindulását, melyre 70 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A maradék 40 milliárd forint pedig a kockázati tőkeprogramokba vándorol. Az MV Zrt. összes kötelezettségvállalása a mikrohitel programokban 16 milliárd forint, a portfoliógarancia programban pedig 14 milliárd forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Benke kiemelte, a Jeremie-vel összesen 85 régió foglalkozik, s az összes szomszédos országnak van, vagy lesz ilyen programja. Az első értékelhető eredményt jövőre tudják majd felmutatni várhatóan, így kedvező, hogy nálunk valósult meg először a program.
Bába Ágnes a K&H Bank vezérigazgató helyettese szerint "a Jeremie az életünk részévé vált", jelenleg 210 fiókban állnak rendelkezésre ezek a termékek. Itthon jelenleg több mint 800 ezer kkv működik, melyből több mint 80 ezer a K&H banké. A mikrohitel folyósítása júliusban veheti kezdetét.








