Csökkenő veszteség, emelkedő bevétel, rekordösszegű különadó – ezek jellemezték a Tesco magyarországi működését a legutóbbi üzleti évben.
A Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) szerint a számviteli törvény módosításával mérsékelni lehetne az exportra termelő hazai vállalkozásoknál az erős forint miatt negatív hatásokat - írja a Világgazdaság.
Információk szerint az MKSZ tegnapi ülésén arról határozott, hogy néhány napon belül megkeresi kezdeményezésével a pénzügyi tárcát. Számottevő hátrány származik abból, hogy a jelenleg hatályos számviteli törvény szerint a céges mérleg fordulónapjára el kell számolni a devizaátszámítás hatását az éves eredménykimutatásban.
Ez pedig a jelenlegi árfolyamok mellett sokat ront a hazai vállalatok pénzügyi mutatóin, sok helyen az erős forint miatt veszteséget mutat majd az év végi egyenleg - mondta Dávid Imre, az MKSZ elnöke. A számviteli törvény módosítása lehetővé tenné, hogy ezeket a veszteségeket több évre szét lehessen osztani.
A módosítás esélyét növeli, hogy korábban már volt lehetőség az árfolyamveszteség elhatárolására és szakaszolására. Fontos azonban, hogy az elhatárolásról szóló döntés a vállalkozások hatáskörében maradjon, s arra ne a kormány kötelezze a vállalkozásokat.
Az MKSZ elnöke szerint a gyengébb forint nem csupán az exportáló magyar vállalatok erősödését vonná maga után, hanem mérsékelné a kedvező árú behozatalból származó piacvesztés veszélyét is. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sok magyar cég 260-270 forintos euróárfolyamon kötött hosszú távú szerződéseket, megállapodásokat, melyekből manapság komoly veszteségük származik.








