Összesen 32,4 millió dollár kártérítést ítélt meg a kaliforniai bíróság a Louis Vuitton számára abban a perben, amelyet a luxuscég hamis termékek értékesítésében való közreműködés vádjával indított egy helyi webtárhely-szolgáltató ellen - írja a hamsisitasellen.hu.
A Louis Vuitton 2007-ben nyújtott be keresetet a kaliforniai székhelyű Akanoc Solutions, Managed Solutions Group és Steven Chen, az Akanoc üzemeltetője ellen. A luxus divatcég álláspontja szerint a fenti vállalkozások védjegyjogait sértették azzal, hogy hamis Louis Vuitton termékek reklámozását és értékesítését segítették az interneten keresztül.
A Louis Vuitton közleménye szerint a kaliforniai bíróság megállapította a webtárhely-szolgáltató cégek felelősségét és 32,4 millió dollár(6,2 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte azokat. Emellett várható, hogy a bíróság eltiltja a cégeket attól, hogy internetes felületet biztosítsanak hamis, illetve a Louis Vuitton jogait sértő termékek forgalmazóinak.
Nathalie Moulle-Berteaux, a Louis Vuitton szellemi tulajdonjogi részlegének igazgatója hangsúlyozta, hogy a bíróság döntése kiemelkedő jelentőségű, mivel elismeri a közreműködő felelősségét. Mint mondta, az eljáró bíróság jogosnak és védhetőnek minősítette azt az álláspontot, miszerint azok, akik más vállalkozásoknak biztosítanak online értékesítési felületet, felelősek azért, hogy ez utóbbiaknak az értékesítési felületen folytatott működése is törvényes legyen, vagyis felelősségre vonhatóak azért, ha elmulasztják megtenni azokat az intézkedéseket, amelyekkel a hamis, jogsértő termékek értékesítését megakadályozhatnák.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








