0 °C Budapest
Honey pouring into dish

Egyik napról a másikra tűnhet el a magyar méz a boltok polcairól: óriási a baj, muszáj lépni

2023. december 13. 17:03

Egyéves szünet után, önköltségi ár alatt indult újra a mézfelvásárlás Magyarországon, a termelőktől jellemzően fele annyiért veszik át a mézeket, mint amennyibe az előállítás kerül. Ezért egyre többen piacokon, közvetlenül próbálják eladni a termékeiket, egymás ára alá ajánlva. A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyetlen megoldás a mézek minőségének szigorú, uniós szintű ellenőrzése lenne, a piacot elborító, olcsó hamis mézek miatt ugyanis hamarosan hobbiméhészetekre redukálódhat a jelenleg több mint húszezer család megélhetését biztosító hazai ágazat.

Az európai uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni. Pedig a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesettel függ össze.

Közepes évet tudhatnak maguk mögött a magyar méhészek, a repcén 10-20 kilogramm, az akácon 20-25 kilogramm volt jellemző méhcsaládonként. Bizakodva várják a tavaszt, de a helyzetüket nehezíti, hogy a hosszú és meleg ősz során sok élelmet fogyasztottak a méhek. Emiatt száz méhcsalád esetén átlagosan 1,8 tonna mézet kell a kaptárakban hagyniuk, hogy biztonságosan átteleljenek a rovarok.

A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az Európai Unióban nem ellenőrzik szigorúan a forgalomba kerülő mézeket, ezért a vásárlók tudtukon kívül silány minőségű, hamis termékeket is vásárolhatnak, amelyek pozitív élettani hatásai meg sem közelítik a valódi mézekét. A súlyos helyzetet jól mutatja, hogy a termelők szerint a magyar méhészetek nem képesek annyi mézet előállítani, amennyi ki tudná szolgálni az európai exportot, mégis tonnaszámra állnak a kiváló mézek a magyar méhészek hordóiban. Meglátásuk szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha kisöpörnék a hamisítványokat a piacról, és csak jó minőségű, ellenőrzött termékek kerülhetnének forgalomba méz megnevezéssel.

A fogyasztóknak azt tanácsolják, ha biztosan valódi mézet szeretnének vásárolni, a sokszor olcsóbb, de kétes minőségű külföldi mézek helyett részesítsék előnyben a magyar termelői termékeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A méhészekkel együtt bukhat az élelmiszeripar

Az európai gazdálkodók legerősebb érdekcsoportja, a Copa-Cogeca jelentése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz más megélhetést keresni. „Elképzelhető, hogy néhány év múlva hobbiméhészekre redukálódik az ágazat. Pedig a mezőgazdasági és ökoterületek beporzása egyre inkább a méhészektől függ. A rovarok pusztulása az egészséges élelmiszerek, például a gyümölcsök és zöldségek hozamának csökkenésével, és ezáltal a megbetegedések számának növekedésével is jár” – mondta Vida József, a program ötletadója.

A beporzók ugyanis pótolhatatlan szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és az ökoszisztémában, számítások szerint világszinten több mint 200 milliárd dollárra tehető évente a munkájuk értéke. Az élelmiszeriparban feldolgozott növények háromnegyede beporzást igényel, de az állományuk az elmúlt évtizedekben világszerte tömeges pusztulásnak indult. Hosszú távon a kihalásuk jelenleg elképzelhetetlen globális élelmezési és egészségügyi katasztrófával fenyeget. A Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének tanulmánya szerint a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesetet okoz, mivel csökken az egészséges, széles körben elérhető és megfizethető ételek kínálata.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?