12 °C Budapest

Honnan hová? - Két év alatt jelentős változások a konvergencia programban

Pénzcentrum
2006. augusztus 23. 06:00

A tegnapi napon ismertette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergencia program legfrissebb, de nem feltétlenül utolsó változatát (a programot szeptember 1-ig kell elküldeni Brüsszelbe). Kíváncsiak voltunk, hogy az első ilyen jellegű dokumentumhoz képest milyen mértékű változások következtek be a gazdasági pálya főbb paramétereiben. Ezek közül választottunk ki néhány mutatót. Ami megállapítható

, hogy 2004 májusában még jóval alacsonyabb deficit és adósságpályával, erőteljesebb növekedéssel és alacsonyabb inflációval számoltak a tervezők a következő évekre.

Az alábbi tábla a 2004 májusi konvergencia program és a most aktualizált változat néhány fontos paraméterét tartalmazza.


A deficitszámok a nyugdíjkorrekció nélkül értendők. Ha a könnyítéssel is számolunk, és a 2004 májusában felvázolt pályán haladunk, akkor akár már az idei évben teljesíthettük volna a maastrichti kritériumok 3%-os küszöbét. A most valószínűsített pálya mellett azonban erre csak 2009-ben lesz esély, ahol a 20%-os nyugdíjkorrekcióval (a magánnyugdíjpénztári befizetések ilyen hányadával csökkenthető a deficit) éppen a 3% alá süllyedhetünk. Most 3 év alatt GDP arányosan közel 7%-os deficitlefaragást irányoz elő a program, mely igen erőteljes megszorításként értékelhető. Az előző verziónál csak 2008-ig készült prognózis, de akkor nagyságrendileg inkább csak 1%-os kiigazítással számoltak a szakértők (értelemszerűen jóval alacsonyabb volt az induló érték).

Míg 2004-ben azt hihettük, hogy az elsődleges egyenleg végig pozitív lesz, és gyakorlatilag csak a kamatkiadások lendítik deficitbe a mérleget, addig most augusztusban csak 2009-re valószínűsíthető, hogy a kamatkiadások nélkül a büdzsé pozitív szaldóval zárhat. A kamategyenleg 2006-hoz képest romlik, a legmagasabb GDP arányos érték 2007-re várható.

Drasztikus eltérés mutatkozik a 2004-es és 2006-os vélt adósságpályák között. A különbség már 2006-ban is jelentős, mintegy 11%-os, ami 2008-ra megközelíti a 20%-ot. A deficitszámokat nézve az eltérés indokolható, de egyben rémisztő is. A most augusztusi konvergencia program szerint az emelkedő adósságpálya csak 2009-ben törhet meg, és számításaink szerint csak valamikor az évtized közepén süllyedhet ismét 60% alá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A GDP volumenindexek egyértelműen alacsonyabb növekedési ütemet jeleznek a mostani értékek szerint, melynek oka a kiigazító program dinamikát erősen visszafogó hatása.

Az alacsonyabb növekedéssel magasabb infláció jár, melynek okait elsősorban a hatósági árak emelésében illetve az adók növelésében kereshetjük. Az effektív ÁFA kulcs növelése és az energia drágulása meghatározó az infláció megugrásában.

Látható tehát, hogy a 2004 májusában elképzelthez képest egy jelentősen eltérő pályán halad a magyar gazdaság. Komoly egyensúlyi problémák mellett a növekedés érdemben lassul, az infláció csökkenő trendje várhatóan átmenetileg megtörik. Amint a mostani program jelzi, a tartós növekedés igazi megindulására csak 2009-ben számíthatunk ismét. Ennek feltétele lenne egy hatékony reformsorozat. Két év múlva ismét visszatekintünk...

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?