Az idei év során eddig mintegy 15 milliárd forintért vásároltak a cégek alkalmazottaiknak üdülési csekket, melyet a legtöbben még mindig "klasszikus üdülésre" váltanak be - olvasható a Népszabadságban.
Emellett egyre többen váltják be az utalványokat pihenést célzó kikapcsolódásra, kulturális, sport- és szabadidős szolgáltatásokra, valamint egészségmegőrzést és betegségmegelőzést célzó programokra.
Hamarosan két új területen is be lehet váltani az utalványokat¸ belföldi utas- és baleset-biztosításra, valamint szabadidős eszközök (szórakoztató elektronika, sátor, illetve más turisztikai kellékek) kölcsönzésére.
Tárgyalások kezdődtek az Állami Operaház új vezetésével is, hogy az előadásokért is lehessen utalvánnyal fizetni. Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az életminőség javításának eszköze a csekk, amely a mindenkori minimálbérig adó- és járulékmentesen juttatható a dolgozóknak.
Korábban egyébként felmerült, hogy a megváltozott tartalom miatt a csekket szabadidőkártya váltsa fel, az ötletet azonban elvetették, mivel az unióval is egyeztetni kellett volna róla. Végül az a megállapodás született, hogy minden olyan szolgáltatást be lehet vonni a felhasználási körbe, amely az életminőséget javítja. Így tehát felhasználható a csekk fitnesztermekben, uszodákban, teniszstadionokban, gyógyfürdőkben, fogorvosoknál, valamint optikusoknál is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legtöbben a Balaton és Veszprém környéki elfogadóhelyeken váltják be az utalványokat, ezzel szemben Pest és Tolna megyében keveset költenek üdülési szolgáltatásra.








