Rendkívüli kedvezményeket ígérő reklámjaival a Bétex Kereskedő és Szolgáltató Zrt. megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés miatt a vállalkozás 5 millió forintos bírság megfizetésére köteles.
A GVH amiatt indított eljárást a Bétex ellen, mert vélelmezte, hogy a társaság rendkívül magas árkedvezményeket ígérő, a médiában folyamatosan közzétett hirdetései megtéveszthetik a fogyasztókat. A versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a Bétex által nyújtott kedvezmények alapja a gyakorlatban soha nem alkalmazott "normál" ár volt. Az összehasonlító árként áthúzva jelölt, illetve a kedvezmény kiszámítási alapját képező árak, kalkulált árak, amelyeket a Bétex beszerzési árai, költségei és haszonkulcsa alapján állapított meg. A GVH feltárta, hogy a vállalkozás 2006-ban 9 hónapban tartott akciót. Valamennyi akciós időszak legalább egy hónapig tartott.
A bírság összegének meghatározásakor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a Bétex piaci részesedése viszonylag alacsony, akciósnak mondott árai a vizsgált időszakban a versenytársak áraihoz képest valóban kedvezőek voltak, illetve, hogy a vállalkozást eddig még egyszer sem marasztalta el a versenyhatóság. Súlyosító körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Bétex üzletpolitikája volt a különösen kedvező árakat ígérő hirdetések közzététele. Mindezek miatt a Bétex 5 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







