A széles körben ismert közösségi oldal, a Facebook szeretne tőkét kovácsolni a népszerűségéből, s ezt nem másként próbálja megtenni, mint reklámokkal. De nem is akármilyen módon, egy új modellt dolgozott ki, célzott reklámokkal kíván hirdetőket halászni, igaz a nagy "pecázás" közben a hálóból kicsúszhat néhány felhasználó.
Az új modell lényege, hogy az egyes felhasználók saját maguk által felfedett adatai alapján célzott hirdetésekkel lehetne bombázni a belépőket.
A Facebook kapálózása a számok alapján érthető, hiszen ugyan a látogatottság már a rekordok kapuját döntögeti, sőt mi több, az elmúlt hónapban már be is lépett azon, 30,6 millió látogatóval. Ami sokkal szomorúbb, az a várakozások szerinti aprócska 30 millió dolláros profit az idei évben bejövő 150 millió dolláros árbevételből.
A hirdetők minden bizonnyal egymást ölik majd a számukra aranybányát jelentő Facebook bányászati jogaiért, hiszen olyan adatokhoz juthatnak így hozzá néhány kattintással, mint születési dátum, érdeklődési kör, zenei ízlés, utazási szokások, a nagy számú fényképekről már nem is beszélve.
Az új modell persze még nincs kész, de indulását már nem sokkal későbbre harangozták be. Az ezen keresztül beérkező hirdetések nem a már megszokott helyen lesznek megtalálhatóak, hanem az egyes barátok frissítéseiről érkező hírfolyamba csempésznék bele azokat.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Könnyen elképzelhető, hogy néhány olvasó, akiket zavarna az új rendszer, elhagyják a közösségi oldalt, ez azonban a Facebook számára valószínűleg messze nem olyan mértékű veszteség, mint a pénz hiánya.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







