A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó őszintén vallott karrierje pénzügyi nehézségeiről, elmondása szerint volt olyan, hogy hónapokig fizetés nélkül kényszerült játszani.
Az olimpiai játékok hivatalos támogatója, a McDonald's tegnap kitűntetésben részesítette a legjobban teljesítő üzletek legjobb dolgozóit - akiket a McDonald's Olimpiai Bajnok Csapatának neveznek - hiszen csakúgy, mint az ötkarikás játékokon, a gyorsétteremben dolgozóknak is kitartásra és csapatszellemre van szükségük.
A díjátadáson részt vett Carl Lewis, minden idők egyik legjobb atlétája, az "Évszázad Sportembere", és Gao Min valamint Wang Junxia kínai olimpikonok is.
A kitűntetést persze verseny előzte meg, méghozzá a világ legnagyobb, Pekingben található McDonald's éttemérben, ahol több mint 1000 vendég foglalhat helyet. A megmérettetés során Big Mac-et kellett készíteniük, ahol a minőséget, a csapatszellemet és az összjátékot díjazták, természetesen a gyorsaságot is figyelembe véve.
Az említett olimpikonok feladata az volt, hogy irányítsák, felkészítsék a versenyzőket a feladatra, amikor is több száz emberből álló közönséget - köztük az USA olimpiai bizottságának elnökét, a NOB igazgatóját, a pekingi olimpiát szervező bizottság egyik vezetőjét és a kínai olimpiai bizottság helyettes vezetőjét - kellett kiszolgálniuk.
Lewis hozzátette, hogy McDonald's ex-alkalmazottként büszke rá, hogy részt vehetett a versenyen és a kitűntetésen.
A gyorsétterem lánc egyébként mintegy 1400 dolgozóját hozta el a világ 36 országából a pekingi játékokra, akik a világ legjobb sportolóit, edzőit, hivatalos embereit és a média szereplőit szolgálják ki a négy frissen épült étteremben, melyek a játékok hivatalos helyszínein találhatók. Ezzel szeretné ugyanis a McDonald's a kultúrák és nemzetek összekapcsolódását, és a dolgozók kiválóságát demostrálni.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







