Hajnali 5-kor már szinte biztos volt Barack Obama győzelme, a nyugati parti államokban ekkorra dőlt el a verseny. Amerikának mindössze a déli része és a közepe maradt "piros". A Kongresszusért folytatott harcban pedig csak az a kérdés, hogy a demokraták mennyivel győztek - írja a Népszabadság.
Helyi idő szerint éjfélkor, a mi időszámításunk szerint reggel hatkor felkonferálták az Egyesült Államok új elnökét. Obama köszönetnyilvánító beszédében a legjobb kampánynak nevezte a mostanit, ami kétség kívül a legdrágább is volt az USA történetében. McCain már a hivatalos eredménynyilvánítás előtt felhívta az új elnököt, hogy gratuláljon.
Az előzetes becslések szerint a győzelem borítékolható volt, ugyanis az emberek jelenleg sokkal jobban aggódnak a saját gazdasági, pénzügyi helyzetükért, és az eddigi tapasztalatok szerint ilyen időkben jobban bíznak a demokratákban a gazdasági kérdéseket illetően.








