Nem lehet eléggé félni az apróbetűs részektől: egy brit játékbolt felhasználói szerződésének elfogadásával ezrek mondtak le lelkükről.
Egy áprilisi tréfának indult akcióval a Gamestation nevű brit játékbolt 7500 játékos lelkét szerezte meg néhány nap alatt. A bolt felhasználói szerződésébe viccből betettek egy passzust, ami szerint minden egyes vásárló lemond az örökkévaló lelkéről, és az a bolt tulajdona lesz az idők végezetéig.
A szerződésben kivételek is szerepeltek: ha a. A vásárló nem hisz az örökkévaló lélekben, b. Már eladta azt másnak, vagy c. Ha nem szeretné, hogy a bolté legyen a lelke.
Ez utóbbi esetben még egy ötfontos (1500 forint) ajándékutalványt is kapott, jutalmul, hogy egyáltalán elolvasta a szerződést, észrevette a tréfának szánt passzust, és bejelölte a megfelelő rubrikát. A szerződés fogyasztóvédelmi aggályaok megelőzése érdekében tartalmazott egy olyan passzust is, mely szerint öt munkanapon belül bárki visszakaphatta a lelkét, ha visszakérte azt a bolttól.
A Gamestation felmérése szerint a vásárlók 88 százaléka mondott le a lelkéről, vagyis ennyien nem olvasták el a szerződést.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Forrás: iddqd.blog.hu/Fox News
Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.








