Tengerentúli egészségügyi szervezetek nemtetszésüket fejezték ki, amiért a hazánkban is jelenlévő kávézólánc, a Starbucks Coffee közel egy liter űrtartalmú bögréket vezetett be az Egyesült Államokban üzemeltetett kávézókban.
A bevezetésre kerülő, "Trenta" névre keresztelt kiszerelés egyelőre csak az amerikai piacon debütál. Január 18-tól május elejéig minden amerikai üzletben bevezetésre kerül. Bár a kávézólánc ebben a méretben csak jegeskávét, limonádét és teát árul majd, azonban egészségügyi szervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy az új termék űrtartalma nagyobb, mint egy átlagos felnőtt gyomra.
A hatalmas kiszerelés piacra dobása véleményük szerint rossz hatással lesz az amerikai polgárok egészségügyi állapotára, mivel az Egyesült Államok lakossága már így is a 9-dik legkövérebb nemzet a világon.

A "Trenta" elnevezésű kiszerelésben egyébként 63 százalékkal több kávé fér el, mint az eddigi legnagyobb űrtartalmú "Venti" elnevezésű kiszerelésben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Viszont azt egyelőre nem tudni, hogy a világhírű kávézólánc immár három magyarországi üzletének polcaira valaha eljut e a megacsésze.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







