-2 °C Budapest

Sosem gondolnád, melyik magyar terméket védheti az EU

Pénzcentrum
2012. augusztus 7. 19:02

Eredetvédelmet kér a magyar rögös túróra az Európai Uniótól a Tej Terméktanács a hazai tejágazat helyzetének javítására. Az erre vonatkozó igényt a szaktárcával történt egyeztetést követően várhatóan szeptemberben vagy októberben nyújtják be - hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Tej Terméktanács ügyvezetője.

Történelmi hagyománya van Magyarországon a különleges technológiával előállított rögös túrónak, amelyet csak hazánkban készítenek az egész világon. A terméktanács adatai szerint a hazai tejtermelés egyötödéből, mintegy 300 millió liter tejből készül túró, és ennek mintegy fele rögös túró.

Ha sikerül az Európai Uniót meggyőzni, akkor a rögös túró lenne az első olyan magyar tejtermék, amely uniós oltalmat kapna - hangsúlyozta Lukács László. A magyar rögös túró az európai uniós eredetvédelem során oltalom alatt álló földrajzi termék, vagy hagyományos különleges termék kategóriába kerülhetne.

A hazai oltalomra vonatkozó kérést már benyújtották a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, az uniós igényt várhatóan szeptemberben vagy októberben küldik el. Tapasztalatok szerint jelentősen javult azoknak a termékeknek a piaci pozíciója, amelyek európai uniós oltalom alá kerülnek, így a terméktanács is arra számít, hogy az eredetvédelemmel jelentősen javulhatna a hazai tejágazat helyzete.

Az eredetvédelem és a jó marketing óriásit lendíthet egy termék ismertségén, márpedig a magyar rögös túróról nem sokan hallottak eddig a nagyvilágban, sőt honfitársaink nagy részének is ismeretlen ez a kifejezés, noha találkozott már vele a boltokban Jó például szolgálhat a rögös túró népszerűsítésében az olaszok világszerte ismert eredetvédett sajtja, a ricotta. Gyakran a pecorino nevű, szintén eredetvédett sajt készítése során megmaradt tejsavóból készül, ezért sokáig mostoha szerepe volt. Színe fehér, állaga puha, íze édeskés, leginkább a mi túrónkra hasonlít, miközben nem sok köze van hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A ricotta tejsavóból készül, azt felfőzik, és a megmaradt masszát újra felmelegítik. A magyar rögös túró viszont lágy aludttejrögökből készül, az alvadékról lecsöpögtetik a savót, vagyis lényegében a szárazanyag-tartalomból készül a túró.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?