Új területekre koncentrál a Magyar Telekom, a távközlésen túli szolgáltatások bevezetésére törekszik a cég - mondta Pataki Róbert, a vállalat stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese a Világgazdaságnak.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a szakember úgy nyilatkozott, hogy az új szolgáltatásokból - a jelenlegi tevékenységi kört tekintve alapnak - öt év múlva a bevétel 25-30 százaléka származik majd, és 6-8 év múlva jöhet el az az idő, amikor már az e szolgáltatásokból származó bevétel meghaladhatja a hagyományos területeket.
A már kipróbált új területek között említette az energiapiacot, amelyen azonban a kiskereskedelmi tevékenységet csak első lépésnek szánja a cég. Ugyancsak ide sorolta a biztosítást, amelyet már 270 ezer ügyfélnek nyújtanak, valamint a mobil parkolást, illetve az interaktív televíziózás élményét nyújtó fejlesztéseket és a közösségi felületet, az iWiW-et.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







