Az élelmiszerárak önmagukban félrevezető képet adnak Európáról. Hogy hol drága, és hol olcsó, az önmagában még nem minden.
A malmok hamarosan 10 százalékkal emelik a liszt árát, emiatt az ősszel drágulhat a kenyér - írja a Népszabadság.
A lap keddi számában Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára elmondta, hogy a gabonatermelők kivárnak a szerződésekkel, a kenyérgabona további áremelkedésére várnak. (A malmi búza ára a tőzsdén jelenleg mintegy 10 százalékkal magasabb a takarmánybúzáénál, miután a malmi búza aránya az esős időjárás miatt elmaradt a korábbiaktól).
A szakember szerint legalább 10 százalékkal drágulhat a liszt, és az áremelkedés ütemét látva az sem kizárt, hogy két-három hónap múlva újabb ártárgyalásra kell leülniük a sütödékkel.
A pékszövetség nem kívánt a lapnak az árakról nyilatkozni, az ünnepre hivatkozva. Álláspontjukról a lap annyit írt, hogy szeptember elejére a malmok megteszik tétjeiket, majd a sütödék tárgyalnak a kereskedőkkel, megpróbálják érvényesíteni a forint gyengülése és a minimálbér emelése miatti többletköltségeiket.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára nem lát okot az áremelésre, mondván, az alapanyagok ára a fogyasztói árnak csak kis részét adja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







