-1 °C Budapest

Lebukott a Mikulás: akár 200 ezer forintos bírságot is kaphat

2015. december 7. 17:00

Akár kétszázezer forintos büntetést is kaphat az a budapesti Mikulás, aki a műsor után nem adott számlát. Mint kiderült, a szülők a NAV-nál dolgoznak - írja a Tények.hu.

200 ezer forintot is fizethet az a budapesti Mikulás, aki nem adott számlát a NAV-os szülőknek. A Mikulás egy budapesti családhoz ment ki, hogy meglepje a gyerekeket, a műsor után azonban nem adott számlát, így a NAV-nál dolgozó szülők felfedték magukat és megbírságolták.

A Mikulás azt mondta, hogy a műsor után, amikor épp megkapta volna a pénzét, a szülők visszahívták a lakásba, és megmutatták neki NAV igazolványukat. Mivel a Mikulás nem adott a műsor után számlát és vállalkozói igazolványa sem volt, az ellenőrök megbírságolták. Egyelőre még kérdéses, mennyit kell fizetnie, de akár 200 ezer forint is lehet a bírság. A férfi azt mondta: mivel egy évben csak egyszer dolgozik Télapóként, nem gondolta volna, hogy ebből baj lehet.

 

Egy Mikulásokat is kiközvetítő cégnél azt mondták: ahhoz, hogy mindent szabályosan csináljanak, szerződést kell kötniük minden Mikulással és minden látogatás után számlát kell adniuk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adóhatóság a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozott, viszont úgy fogalmaztak, hogy a bírság kiszabásakor minden körülményt figyelembe vesznek és ha indokolt, akár el is tekinthetnek tőle. Decemberben fokozottan ellenőrzik azokat a szolgáltatókat és kereskedőket, akik az adventtel és a karácsonnyal kapcsolatban árulnak, a szaloncukor árusoktól a síkölcsönzőkig mindenkit.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?