A logisztikai hátteret több mint hatvan, összesen 300 ezer négyzetméternyi európai raktár és 49 ezer átvételi pont biztosítja.
A boltok reklámjai és hirdetései, sőt sokszor maga a bolt megjelenése is arra ösztönöz bennünket, hogy minél többet vásároljuk. Ezt sokszor érzelmek keltésével érik el, ennek hatására viszont sokan hajlamosak arra, hogy túlvásárolják magukat, vagy olyan dolgokat tegyenek a kosarukba, amit tulajdonképpen nem engedhetnének meg magunknak. Mutatjuk, hogyan védekezhetsz a boltok piszkos trükkjei ellen.
Meglepő kutatást tettek közzé nemrég a Journal of Consumer Reportsban (ez egy neves vásárlási szokásokkal foglalkozó folyóirat), miszerint teljesen máshogy néz ki az impulzusvásárlás, mint ahogy eddig gondoltuk.
Az impulzusvásárlás lényege, hogy amikor vásárolunk, akkor valamilyen érzelem hatására költekezünk. Ilyenkor a megszokottnál jellemzően sokkal több pénzt hagyunk a kasszánál, nem csoda, hogy az áruházak, üzletek különböző trükkökkel megpróbálnak hatni az érzelmeinkre.
Az impulzusvásárlók elsősorban a boldogtalanságot, az alacsony önértékelést és a szorongást próbálják vásárlással kompenzálni.
Korábban azt gondolták, hogy az érzelmek hatására főleg luxuscikkeket és olyan dolgokat vásárolunk, amelyekre nem feltétlenül van szükségünk (pl: egy sütemény a cukrászdában).
Ennek az az oka, hogy amikor érzelemből vásárolunk, akkor az agyunk sokkal inkább a problémamegoldásra koncentrál, így jellemzően több mosópor, törlőkendő, étel vagy csavarhúzó szett kerül ilyenkor a kosárba.
Emiatt viszont könnyen előfordulhat, hogy az impulzusvásárlás nem is annyira húsbavágó a pénztárcánkra nézve, mint azt eddig gondoltuk, hiszen alapvetően is fontos tárgyak beszerzése történik ilyenkor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De akkor mégis miért költünk többet?
Ha az impulzusvásárlással elsősorban hasznos használati tárgyakat szerünk be, amikre egyébként is szükség lenne, akkor felmerül a kérdés, hogy mégis miért költünk többet. A túlköltekezés oka az, hogy a normál mennyiségű és minőségű áru beszerzése nem okoz változást azokban a negatív érzelmekben, amelyek ilyenkor hatással vannak a gondolkodásra. Emiatt viszont hajlamosak vagyunk olyan tárgyakat (akár hasznos, akár nem) megvenni, amelyeket alapvetően nem is engedhetnénk meg magunknak.
Hogyan védekezzünk a túlvásárlás ellen?
Persze az impulzusvásárlás és a túlvásárlás ellen védekezhetünk, amely meggátolja, hogy akár adósságokba verjük magunkat:
- Sose mentsük el a bankkártya információinkat webshopokban!
- Ha lehetséges, akkor ne is regisztráljunk az online boltokban!
- Iratkozzunk le a boltok hírleveleiről!
- Töröljük le azokat az alkalmazásokat a telefonunkról, amelyek költésre sarkalnak minket push üzenettel, vagy más módszerrel!
- Írjunk bevásárló listát, amikor boltba megyünk, és tartsuk is magunkat hozzá!
- Sose menjünk éhesen élelmiszerboltba!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







