Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
A vaj, a csirkemell és a tejföl után a tojás ára emelkedhet az egekbe. Januárban még 30 forintba került, karácsonyra pedig 60-ra emelkedhet. De miért?
Az M-es, azaz normál méretű tojás ára karácsonyra 60 forintra emelkedhet, amivel idén megkétszerezné az árát - írja a Napi.hu. A lap az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árinformációs rendszerének adataira hivatkozva írja, hogy jelenleg már 39 forintot kell fizetni egy tojásért, míg az ár a nyári időszakban még csak 36 forint volt.
Egyes várakozások szerint a karácsonyi 60 forintos szintet - a lap szerint - novemberben 50 forintos ár fogja megelőzni. A tojásár emelkedése mögött az állhat, hogy húsvét óta hiány van belőle az egész EU-ban, ugyanis számos tojótelepet be kellett zárni, Oroszországból és a Balkánról pedig nehéz importálni, elsősorban a szigrú uniós állat-egészségügyi előírások miatt.
Hazánkban annak ellenére van hiány az arucikkből, hogy csökken a tojásfogyasztás. Míg tíz éve 300 tojást evett meg egy átlagos magyar évente, addig idén már csak 215-öt.
- mondta Kertész Tamás, a Farm Tojás-cégcsoport tulajdonosa a Napi.hunak.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







