Az egyik hazai internetes piactér adatai szerint 2025-ben több százezer régi és modern fizetőeszköz cserélt gazdát a platformon.
Végzetes hatása van a pálinkaszakmára a feketekereskedelemnek - fogalmaz friss közleményében a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT). A szervezet emlékeztetett, hogy csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV).
Az idén lefoglalt párlatmennyiség - amelyből a legtöbb Békés megyéből került elő - egy nagyobb kereskedelmi pálinkafőzde éves termelési mennyiségének felel meg. A PNT szerint a lefoglalások ellenére az illetékes szervek nem törekednek arra, hogy felszámolják a feketekereskedelmet, miközben az több pálinkafőzdét is a csőd szélére kényszerít.
A szervezet februárban hívta fel a figyelmet a magánfőzéssel kapcsolatos anomáliákra, a 2018-as adatokból ugyanis az derült ki, hogy az országban bár több, mint húszezer magánfőzésre szolgáló lepárlókészülék van bejegyezve, az eladott párlatadójegyek alapján maximum hétezer berendezést használtak. Az adatokból az is kiderült, hogy az előző évben hivatalosan mindössze 115 ezer liter gyümölcspárlatot készítettek saját fogyasztásra a magánfőzők.
Az idén eddig legfoglalt párlatmennyiséget, 42 alkoholfokkal számolva 150 magánfőző készíthetné el egy év alatt. Az ezzel járó, literenként kiváltott adójegyek összértéke több, mint 10 millió forint lenne.
Emlékeztettek: magánfőző az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik. A jogszerűen eljáró magánfőzők egy évben legfeljebb 86 liter 42 fokos párlatot állíthatnak elő, amit csak a magánfőző, valamint családtagjai és vendégei fogyaszthatják, de nem értékesíthetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gyümölcspárlatok otthoni elkészítéséhez minden esetben párlat adó jegyet kell igényelni a NAV-tól, még a főzést megelőzően. Ezt annak kell igényelnie, aki a lakhelye szerinti önkormányzatnál magánfőzőként regisztrált. A párlatadójegy egy liter párlat előállítására jogosít, illetve igazolja a jövedéki adó megfizetését és az eredetet is.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







