0 °C Budapest

Rengeteg magyar már így étkezik: brutális összegekbe fáj nekik az urizálás

2020. január 2. 14:31

A magyarok teljes kiadásaikhoz viszonyítva meglepően sokat fordítanak vendéglátói szolgáltatásokra. 2018-ban az éttermi étkezések, kávézókban kávézgatás 7,6 százalékot hasított ki az itthon háztartások összes kiadásaiból. Mindezt úgy, hogy az EU-átlag mindössze 7 százalékos volt. Az is kiderült továbbá, hogy 10 év távlatában hazánkban van volt a 3. legnagyobb a növekedés a vendéglátói szolgáltatásokra szánt kiadások terén.

2018-ban az EU lakosai több mint 600 milliárd eurót költöttek el vendéglátási szolgáltatásokra, azaz éttermekben, kávézókban, kifőzdékben és így tovább - derült ki az Eurostat gyorskiadványából. Ez egyébként a háztartások összes fogyasztási kiadásának 7 százalékát jelentette tavaly előtt. Érdemes azonban megemlíteni azt is, hogy az egyes országok lakosai között óriási eltérések mutatkoztak a vendéglátási szolgáltatások igénybevételét illetően (már ami a kiadások mértékét illeti). 

Az ír háztartások például az összes fogyasztási kiadásuk 14,4 százalékát valamilyen vendéglátóhelyen hagyták 2018-ban, de a spanyolok, illetve a máltai lakosok is igazán odatették magukat. Előbbiek kiadásaiból összesen 13, utóbbiakéból 12,6 százalék jutott éttermekre, kifőzdékre, kávézókra. Ezzel szemben a lista végén kullogó románok kiadásaikból mindösszesen 1,9 százalékot hagytak ott vendéglátóhelyeken. Ez 7,5-szer kevesebb, mint amennyit a listavezető írek. 

Ahogy az a statisztikából kiolvasható Magyarországon az átlagos vendéglátási szolgáltatásokra szánt kiadások mértéke (arányosítva) meghaladja az EU-s átlagot. Tehát a legtöbb uniós ország lakóinál a magyarok jóval többet szánnak éttermi étkezésre, kávézóban elfogyasztott kávéra vagy akár egy jó sarki kantinra.

Az is sokatmondó a magyarok esetében, hogy 10 év alatt nálunk nőtt az egyik legjobban az egész EU-ban az vendéglátásra szánt keret mértéke. Ugyanis míg 2008-ban a hazai háztartások teljes kiadásából mindössze 5,1 százalékot hasított ki a vendéglátás, addig 2018-ra már 7,6-ot. Ez pedig 2,5 százalékpontos növekedés, ami a 3. legmagasabb növekedés volt 10 év alatt az egész unióban. 

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Eurostat jelentéséből az is kiolvasható továbbá, hogy tavaly értékben mindez 5 milliárd eurós kiadást jelentett Magyarországon, ami forintosítva 1 600 milliárdos összeget jelentett 2018-ban. 2008-ban ez 2 milliárd euróval egyébként kevesebb összeg volt, azaz forintban a növekmény több mint 660 milliárdos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?