A Mihály napi vásár 2026-os időpontja azért lehet kérdés, mert amíg korábban évente két vásárt rendezett Debrecen, már tavaly is csak a Debreceni Tavaszi Nagyvásárt...
Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.
A szombati lapszámban megjelent cikkben Tállai András azt mondta, hogy jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek az ügyfelek elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket - hangsúlyozta.
A Magyar Nemzet felidézte: az Országgyűlés nemrég törvényben mondta ki, hogy a jövő év első napjával minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie az elektronikus fizetést, amelyik online pénztárgépet működtet. Az államtitkár közölte, hogy még nagyjából hatvanezer cég nem felel meg a feltételeknek.
Kiemelte, hogy összeghatár nélkül el kell fogadni a banki fizetést, tehát az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincsen náluk.
Azt hangoztatta, hogy jobb alkalom nem is lehetett volna a változtatás bevezetésére. Mivel a koronavírus akár készpénzen is terjedhet, a modern fizetési lehetőségek szorgalmazása hatékony a járvány ellen - mondta, hozzáfűzve, hogy az újítás mögött gazdasági és fogyasztóvédelmi indokok is meghúzódtak.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







