Átfogó kutatás készült az emberek hétköznapokhoz kötődő étkezési szokásairól.
Az Összezárva Hajdú Péterrel című adásban mesélt a múltjáról L.L. Junior, bevallotta azt is, egy időben gondjai voltak a szerencsejátékkal.
"Fiatal voltam, kellett a zsongás, kellett a szenvedély" - mondta el L.L. Junior Hajdú Péternek arról, hogy miért is szórakozott el legalább 100 milliót kaszinókban. Elmondása szerint volt egy hedonista korszaka, amikor rá volt kattalva a szerencsejátékokra.
"Bizos rengeteg mindent tudnék kezdeni most azzal a pénzzel, de megkeresem máshonnan"
Komoly a probléma
Egyre több szerencsejáték-függő van az országban, pontos számot azonban azért nehéz mondani, mivel esetükben egyértelmű tünet a rejtőzködés. Azt hihetnénk, hogy a leggazdagabbak verik el a legtöbb pénzt, ez azonban nem feltétlenül van így. Kutatások alapján a szerencsejáték-függők száma Magyarországon az elmúlt években a következőképpen alakult: 2009-ben 1,2 százalék, 2012-ben 2,6 százalék, 2015-ben 1,3 százalék, 2018-ban pedig 4,3 százalék volt - olvasható a Szerencsejáték Zrt. égisze alatt futó maradjonjatek.hu oldalon. A kutatás szerint a függők leginkább 30-49 éves férfiak, alapfokú végzettséggel, és leginkább községekben laknak, rossz anyagi körülmények között.
A szerencsejáték-függőség természetéről és a megoldási lehetőségeiről kérdeztük korábban Hal Melinda pszichológus közgazdászt, a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar oktató-kutatóját:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakember több olyan klienssel is találkozott már praxisban, akik egyértelmű depressziós tüneteket mutattak és végső elkeseredésükben, reményvesztettségükben fordultak a szerencséhez, mint utolsó mentsvárhoz. Általában sikertelenül. A hangulatzavarok között azonban talán még inkább érdemes megemlíteni a bipoláris zavarokat és az unipoláris mániát. Felhangoltabb, felpörgöttebb időszakokban, ún. hipománia vagy mánia esetén, az ilyen jellegű zavarral küzdők általánosan több kockázatot vállalnak, úgy érzik nem származhat problémájuk a viselkedésből, bármit megtehetnek. Képesek erejükön felül nagyobb tétben játszani, vagy gyakrabban űzni az adott viselkedést. Viselkedésük minden pontján megjelenhet a kockázatvállalás, így az óvatlan szexualitásban, szerencsejátékban és kémiai szerhasználatban egyaránt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







