Az elnök emellett 2000 dolláros juttatást ígért az alacsony és közepes jövedelmű amerikaiaknak, amelyet a vámbevételekből finanszíroznak.
A kárpáti borzderes a szarvasmarhák "mostohagyermeke", melyet a termelés intenzívebbé válásával és a hasznosítási irányok szétválásával szinte teljesen magára hagytak. Egészen addig, míg egy kis hazai közösség zászlajára nem tűzte a jámbor kérődzők fajtamegőrzését. A sokoldalúan hasznosítható fajtáról, valamint a vidéki élet szépségeiről és kihívásairól beszélt a HelloVidéknek a hazai tenyésztők egyik tagja, a Boróka Farm társtulajdonosa, Agócs-Paluska Éva.
Éva és férje, Péter mindketten olyan családba születtek bele, ahol a föld és a természet szeretetét már az anyatejjel együtt szívták magukba. Szinte nem is volt kérdés, hogy mindketten az agrárpályát választják hivatásuknak, amelyen belül többféle végzettséget is szereztek. Péter már a megismerkedésüket megelőzően belekóstolt a gazdálkodásba, míg Éva az egyetemi évek után előbb külföldön, majd idehaza nyert betekintést a mezőgazdasági munkálatokba, hogy aztán nagy elszántsággal vethesse bele magát az immáron közösen végzett munkálatokba.
Fontosnak tartottuk, hogy tájhoz igazodó, természetközeli, többféle mezőgazdasági ágazatot is magában foglaló tevékenységi kört alakítsunk ki, mint amilyen egy „régi típusú”, hagyományos családi gazdaság. Vannak tanyáink, szántónk, legeltetéssel és kaszálással hasznosított Natura 2000 gyepterületeink, másfél hektár szőlőnk, 50 méhcsalád és néhány nagyobb haszonállat
- sorolta Agócs-Paluska Éva, mi mindent foglal magába a Boróka Farm névvel fémjelzett önellátó gazdaságuk.
Ha érdekelnek a részletek, és szeretnél mindent tudni a borzderesekben rejlő potenciálról, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








