Átfogó kutatás készült az emberek hétköznapokhoz kötődő étkezési szokásairól.
Orbán Viktor beszélt a péntek reggeli rádióinterjúban nem közölte, mik kerülhetnek be az árstopos körbe a közeljövőben. A hivatalos adatok szerint a kenyér és a sajt drágult leginkább az elmúlt egy évben.
A miniszterelnök az állami rádióban ma az árstopos kör bővítését ígérte: „Lesznek újabb termékek, amelynek az árát központilag, annak a maximumát meg akarjuk határozni” – közölte.
Tavaly óta a kenyér és a sajt ára nőtt leginkább, csaknem a duplájára. A vaj 87, a száraztészta majdnem 68, a tojás pedig több mint 56 százalékkal drágult egy év alatt a KSH adatai szerint. De ezeken kívül is minden drágább lett. Az RTL Híradónak nyilatkozó vásárlók ezért több élelmiszer árát is csökkentenék.
A kiskereskedők körében azonban kevésbé népszerű az árstop., arról panaszkodnak, hogy a vevőik még mindig nagyjából azt hiszik, hogy a kormány ötletét a kormány fizeti.
A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint az árstop bevezetésével az eddigi tapasztalatok szerint nem lassult, hanem inkább felpörgött az élelmiszer-infláció. De Molnár László az ársapkát nem csak ezért nem tartja jó megoldásnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ársapkás termékek esetében két dolog történik: egyrészt vagy hiány keletkezik, tehát hirtelen elfogynak a termékek, vagy rosszabb minőségű terméket lehet kapni ugyanazon az áron
– magyarázza. A GKI vezérigazgatója azt mondja, a kereskedők a veszteségeket kénytelenek szétteríteni, vagyis az árstopos termékeken keletkező mínuszt a többi termék drágításával egyenlítik ki.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







