A madárinfluenza-járvány súlyos egyensúlyhiányt okozott az európai tojáspiacon.
Váratlan változást jelentett be a Penny: ennek sok vásárló nem fog örülni, ezért is fizetni kell
Fizetős parkolást vezetett be a Penny a szombathelyi üzleténél. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áruházlánc a többi hazai üzleténél is bevezeti-e a parkolási rendszert.
A Penny bevezette a fizetős parkolási rendszert: már érvényben van náluk az a szisztéma, amely egyórás ingyenes parkoló-használat után díjat számít fel - írja a Világgazdaság. A szombathelyi üzlet elé kihelyezett információs tábla szerint: 1–2 óra között 2500 forintot, 2 óra után pedig óránként 5000 forintot kell fizetnie a parkolni vágyóknak.
A szintén Szombathelyen található Hunyadi úti Lidl esetén már decemberben hasonló intézkedést vezettek be. Azt egyelőre nem tudni, hogy az áruházlánc a többi hazai üzleténél is bevezeti-e a parkolási rendszert.
Cikkünk megjelenését követően érkezett meg a PENNY állásfoglalása, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:
„A PENNY kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, és ebbe beletartozik a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is. Az utóbbi időben több vásárlói jelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes üzleteinknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a PENNY vásárlói számára a parkolást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve jutottunk arra a döntésre, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezetjük az egy órás időtartam feletti fizetős parkolást, azonban fontos, hogy a PENNY vásárlói számára – a vásárlást igazoló blokk felmutatásával – az egy órás limitet meghaladó időtartam esetén is díjtalan a várakozás. A díjfizetős parkolókban egyébként több helyen is – így például a parkoló és az üzlet bejáratánál – kihelyezzük az erre vonatkozó információs táblákat. Azoknál a boltoknál, ahol továbbra sem díjfizetős a parkolás, kihelyeztük a magánterületre vonatkozó autó-elvonatás táblát, amelyre azért van szükség, hogy elejét vegyük az otthagyott roncsautók elszaporodásának, hiszen ezek a járművek is foglalják a helyeket a PENNY vásárlóinak járművei elől.
A PENNY, ahogyan eddig is, jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsőlegesen szem előtt. Ennek érdekében minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál, ami a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti. Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit. Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert.”
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







