Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
A fogyasztói elvárásokhoz alkalmazkodva a termékpalettát és a gyártási folyamatot is zöldíteni kell a baromfitermelésben is. "Minden gyártó figyeli a különböző trendeket, amelyek érdekelhetik a fogyasztóit, és próbál ezeknek megfelelni. A huszonegyedik századi ember sokkal környezettudatosabb fogyasztó, hiszen szemünk előtt zajlik a már eltagadhatatlan klímaváltozás. A tudatosabb vásárlók szeretnének ennek negatív hatásai ellen tenni" - mondta el Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa a Magyar Nemzetnek. A körforgásos gazdálkodás sokat számít a fenntarthatóság szempontjából ebben az ágazatban.
Bárány László szerint az élelmiszerek ára az év utolsó három hónapjában már csökkenni fog, mivel az infláció miatt azokban az országokban, ahova exportálnak (ez csaknem ötven külföldi célpiac) a fogyasztásban tíz-tizenöt százalékos visszaesés tapasztalható. Emiatt relatív túltermelés alakult ki, és ez fogja kikényszeríteni az árcsökkenést. Ez a gabonáknál már látható, bár a kenyér árán még nem észrevehető. Az ügyvezető arról is beszélt a lapnak, hogy egyre fontosabbá válik a baromfitermelésben az egyes termékek ökológiai lábnyoma.
A vásárlók részéről is egyre nagyobb igény mutatkozik a fenntarthatóbb termékekre. A Bárány család cége ezért is tért át a körforgásos gazdálkodásra. Ennek során a termelőktől felvásárolják a gabonát, melyből takarmányt készítenek a csirkéknek. Még a búzaszárat is átveszik, ebből sterilizált almot készítenek. A náluk termelődött trágyából szerves trágyát készítenek, amit visszajuttatnak a termelőknek. A csirkefeldolgozás során minden melléktermék hasznosul. Az ügyvezető szerint a csirkéé az egyik legfenntarthatóbban termelhető hús a világon.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







