Állításuk szerint a szakma már legalább egy évtizede jelzi a kormányzatnak - egészen a miniszterelnökig - a pszichiátriai ellátás válságos helyzetét.
Nagyon messze vagyunk a román jóléttől: csak a bolgár háztartások szegényebbek a magyaroknál
Az uniós átlag 72 százalékát éri el a magyar háztartások fogyasztása. Ennél kevesebbet csak Bulgáriában fogyasztanak.
Mindössze az uniós átlag 72 százalékát éri el a magyar háztartások fogyasztása – derül ki az Eurostat vásárlóerőparitással kiigazított adataiból, amelyeket a Népszava ismertetett. Ennél kevesebbet csak Bulgáriában fogyasztanak, vagyis ennek nyomán ki lehet jelenteni, hogy a magyar háztartások a legszegényebbek között vannak az Unióban.
A magyar fogyasztás a szlovákkal van egy szinten, ott az uniós átlaghoz képest 73 százalékot mértek a statisztikusok. Őket követi alulról felfelé Horvátország (75 százalék), majd Görögország (78 százalék). A volt régiós versenytársak közül a csehek teljesítenek a leggyengébben, ám ott is eléri az egy főre jutó fogyasztási termékek vásárlása az uniós átlag 83 százalékát, majd jönnek lengyelek 86 százalékkal és a románok 88 százalékkal.
Románia azt elmúlt években az egy főre jutó fogyasztásban már megelőzte Magyarországot, de most a többi V4-államot is le tudta előzni.
A lista élén Luxemburg áll, ahol a fogyasztás az uniós átlagot 38 százalékkal haladta meg, ezután következik Németország (119 százalékkal), illetve nyugati szomszédunk, Ausztria, ahol az egy főre jutó fogyasztás az EU-átlag 118 százaléka.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







