Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Dúlnak az indulatok a magyar diszkontok pénztárainál: nem értik a vásárlók, miért csinálják ezt velük
Még mindig rengeteg magyar vásárlót zavar, ha a boltban túl gyorsan kasszázik a boltos kolléga. A Pénzcentrum legutóbbi szavazásán például 10-ből 6-an azt vallották, nem tudnak lépést tartani az extrém gyorsa pénztárosokkal. Pedig vannak praktikák, miként lehet ezt sikeresen abszolválni, mutatjuk is őket!
Időről időre felüti fejét a jellemzően hazai diszkontláncoknál tapasztalható vásárlói probléma, hogy túl gyorsak a kasszások, az emberek pedig nem bírják megfelelő tempóban elpakolni csomagjaikat. Ez sokakból stresszt vált ki, sőt arról a boltok kasszásai is beszámolnak, sokszor konfliktus forrása is a tempó. A probléma több tőből is fakadhat, az egyik azonosított baj például az, hogy sok magyar vásárló egyből a vásárlás után szeretne bepakolni a csomagjaiba, ahelyett hogy ezt fizetés után, az erre külön fenntartott helyen tenné.
A gyors kasszázás kapcsán legtöbbször az Aldi és a Lidl nevét emlegetik, persze ez sem véletlen. A Pénzcentrumnak korábban nyilatkozott egy boltvezető, aki elmondta, „azt azért látni kell, hogy azokban a boltokban ahol nagyobbak az elvárások, gyorsabban kell pörögni, rendkívül gyorsnak kell lenni a kasszában, aztán menni is vissza tölteni az árukat, többet is fizetnek a dolgozóknak, míg más helyeken, ahol lehet picit lassúzni, kevesebbet.” Ez tehát a szakember szerint arányban van egymással.
A termékek szkennelése kapcsán, bár ezt elég titkosan kezelik a boltok, érdemes tudni, hogy a 30 fölötti szkennelt cikk/perc mutató már gyorsnak számít, persze a lassabb helyeken ez 25-30 vagy még kevesebb is lehet. Viszont az igazán pörgős, nagy elvárással rendelkező boltokban könnyen felcsúszhat 40 fölé is az egy perc alatt szkennelt árumennyiség.
A gyorsan kasszázó boltok egyébként azt mondják, ők egyértelműen a vásárlók érdekében kasszáznak gyorsan, ugyanis az adataik azt mutatják, a vásárlók szeretnek minél kevesebbet sorban állni. Sőt, más kutatások szerint 1-1 hosszú várakozás az egész vásárlási élményt elrontja, így a bolt megítélésére is súlyosan negatív lehet. Ezzel szemben a Pénzcentrum korábbi szavazásán a vásárlók inkább nemet mondtak a szélsebes kasszázásra:
Szavazásunkon majd 40 ezren mondták el véleményüket, és az emberek 60 százaléka úgy válaszolt, ők nem tudják tartani a lépést a gyorsan kasszázó pénztárosokkal. Ezzel szemben a vásárlók 40 százalékának ez nem okoz problémát. Akárhogy is nézzük, az emberek több mint felének problémás a szélsebes kasszázás, úgyhogy nem csoda ha a boltokban mindennaposok az ilyen jellegű atrocitások.
A nagy trükk, ami tényleg működik
Sokan tehát nem győzik a tempót, számukra van egy tökéletes trükk, ami bizonyítottan működik a sztárkasszások ellen. Ez persze nem újkeletű, de sokan mégsem használják. Egy brit TikToker friss videójában éppen azt mutatja be, mennyire sikeresen lehet a szélsebes kasszások ellen védekezni azzal, hogy a bevásárlókosarunkat a pulthoz a lehető legközelebb tolva, a pénztáros kezei közel egyből oda dobáljuk be a termékeket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
@cookingwithtubz2 ♬ original sound - Cooking with Tubz
Így a gyors kasszázás többé nem lesz probléma. Ráadásul a boltok szerint is ez az optimális bevásárlási magatartás, nem véletlenül alakítják ki a külön pakolórészeket a kasszáktól hátrébb. Mindez azt jelzi, hogy a kassza közvetlen szomszédsága nem a bepakolásra, csak a vásárlásra van. Aki így tesz, azt igazából nem tudja stresszelni a gyors boltos, illetve nem is tartja fel a sort. A szofisztikált bepakolás ugyanis vagy kinn az autónál vagy az erre kijelölt boltrészen történik.
Vannak még praktikák
Akik nagyon nem bírják a gyors kasszások okozta stresszt, játszhatnak a futószalagra pakolással is. A legtöbb helyen, legalábbis a fent említett diszkontokban biztosan, ugyanis a kasszáknál mérik a gyümölcsöt, zöldséget és ott is ütik be a pékáru árát. Így aki némileg megakasztaná tehát a kasszások lendületét, az jó érzékkel elhelyezve ezt megteheti mind a pékárukkal, mint a zöldségekkel, gyümölcsökkel. Így némi lélegzetvételnyi időhöz juthat a vásárló.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







